Még a gettóban is őrizte Móra Ferenc emlékét titkos szerelme, Kalmár Ilona
2022. április 10. 09:50 Kovács-Krassói Anikó – Medgyesi Konstantin – Vészits Andrea
Korábban
Halálos szenvedély
Az írások arról tanúskodnak, hogy amikor Kalmár Ilona 1932 augusztusában férjhez ment Horváth Istvánhoz, az Móra számára közvetlen fizikai fájdalmat okozott.
Megviselte a nászéjszakája gondolata, azon gyötrődött, hogy vajon mit csinál az ő „Kis Titjével” az a „másik” férfi, a férj.
A friss házasság ellenére az ifjú feleség nem lépett ki a szenvedélyes viszonyból. Az író mindennapjait ugyan megédesítette a különleges szerelem a fiatalasszonnyal, de ezzel párhuzamosan szenvedett, kínlódott attól, hogy az imádott nő nem csak az övé.
Kalmár Ilona és bátyja, Sándor Balatonföldváron 1932 nyarán
Nem ok nélküli az a feltételezés, amely szerint Móra ebbe a rendkívüli helyzetbe betegedett bele. Megtalálta azt, aki igazi társa lehetne, aki mellett kiteljesedhetne, megtapasztalta, milyen lehetne ez az élet, s aztán elveszítette.
Tény, 1933 őszén az orvosai már tudták, Mórának hasnyálmirigyrákja van – a dráma fájdalmas eleme az is, hogy ezt az információt a legendás íróval nem közölték.
Állapota egyre rosszabbá vált, de ő abban a hiszemben élt: csak epeköve van, amiatt sárgult be.
Halála előtt néhány héttel Kalmár Ilona – hivatalosan a családi barát – szegedi otthonában még meglátogatta a súlyos beteg Mórát, aki 1934. február 8-án távozott az élők sorából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap