Még a forradalomnál is mozgalmasabb volt Petőfi éjszakája
2024. március 15. 11:20 Csernus Szilveszter
Korábban
Ünneplés, szerelem, harag
Március 15-én este a lelkes forradalmárok előtt világos volt: ezt a napot meg kell ünnepelni.
A kor szokásaihoz és lehetőségeihez hűen ez egy színelőadás meglátogatását jelentette.A Nemzeti Színház aznap esti programjában szereplő Anton Hocebo: Benyovszky, avagy a kamcsatkai száműzöttek nem lett volna méltó a forradalmi napra, így az ifjak rávették Bajza József főrendezőt, hogy inkább nemzeti drámánkat, a Bánk bánt játsszák aznap.
Az este 6-kor kezdődő műsor színészei kokárdában jelentek meg, a darab során felváltva ment az előadás és énekelte a tömeg Hunyadi László áriája, a Rákóczi-induló és a Marseillaise mellett a Nemzeti dalt, a Szózatot és több népdalt is.
A dráma tetőpontján jöttek meg Petőfiék – ám Táncsics Mihály nélkül. A Gertrudist játszó volt szépségkirálynő Laborfalvi Róza ekkor egy nagy kokárdát adott Jókainak, amit egy teátrális csók követett.
Jókai Mór
Ezzel is a kor konvencióit sikerült áthágni, hiszen az intézetben nevelkedett Laborfalvi, harminc fölötti, hajadon színésznőként nem volt méltó egy nemesi származású 23 éves íróhoz a XIX. században.
Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy Jókait ezután nem csak a családja tagadta ki, de Petőfi is erre datálta barátságuk végét.
Az előadás végén, este 9-kor már polgárőrök ügyeltek a rendre az utcákon: a forradalom győzött. 1848. március 15-e vértelensége ellenére a maga nemében forradalom volt, kiharcolt eredményekkel.
Arról nem a forradalmárok tehettek, hogy nem vezényelték ki ellenük a katonaságot – bár ehhez Lederer Ignác budai főhadparancsnok gyanakvása is hozzájárult, hiszen nem volt egyértelmű, hogy a zömmel olasz nemzetiségű alakulatok melyik oldalra álltak volna. De ez a forradalmárok dicsőségén mit sem változtatott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap