Marie Antoinette és Wallis Simpson ékszereire lehet licitálni Genfben
2021. november 5. 16:18 MTI
Mária Antónia (Marie Antoinette), az utolsó francia királyné két gyémánt karkötőjét és Wallis Simpson néhai windsori hercegné rubint és gyémánt karperecét kínálja eladásra a Christie's aukciósház Genfben.
Korábban
A „Mária Antónia karkötői” felirattal ellátott kék bársony dobozban eladásra kínált két karkötő három-három sor gyémántból – összesen 112 darabból – és egy nagy csatból áll.
Az ékszerek a Christie's közlése szerint jelenleg egy európai királyi család tulajdonában vannak, a november 9-i árverésen az előzetes becslések szerint 2-4 millió dollárért (591 millió – 1,1 milliárd forintért) kelhetnek el.
Az aukciósház genfi ékszerrészlegének vezetője, Max Fawcett szerint ritkaságnak számítanak a 200 éves történelemmel rendelkező ékszerek, biztosan felkeltik a gyűjtők és az ékszerrajongók figyelmét.
Mária Antónia volt az utolsó francia királyné a forradalom előtt, 1793-ban 37 évesen fejezték le, néhány hónappal férje után.
Az osztrák születésű királynét árulással vádolták és szemére vetették kicsapongó életmódját is.
A Tuileriákban fogságban tartott királyné még levelet írt, melyben közölte, hogy megőrzésre egy ékszerekkel teli faládát küld, az ékszereket lánya, Mária Terézia Ausztriában kapta meg.
Szintén árverésre bocsátanak egy rubint és gyémánt karperecet, amelyet Eduárd windsori herceg (1894–1972) készíttetett a Cartier-nál amerikai felesége, Wallis Simpson számára első házassági évfordulójukra.
A herceg lemondott a brit trónról, hogy feleségül vehesse elvált szerelmét.
A becslések szerint a ékszer 1,1-2,19 millió dollárt (343-683 millió forintot) érhet az árverésen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap