Már gyermekként megtanulta Rettegett Iván cár, hogy csak kegyetlenkedéssel tarthatja meg hatalmát
2021. augusztus 5. 13:40 Edward Collins
Orgiák és önsanyargatás
Az uralkodó ismert volt egyik pillanatról a másikra bekövetkező szélsőséges kedélyváltozásairól, amelyek paranoiája elhatalmasodásával párhuzamosan egyre nagyobb félelmet keltettek a környezetében. Pszichopatának azonban semmiképp sem nevezhetjük, mivel a dühkitörések mellett a bűntudat által generált önmarcangolás is jellemezte személyiségét. Életében folyamatosan váltakoztak a féktelen orgiákkal, szadista tettekkel fémjelzett, valamint az önsanyargató, bűnbánó vallásossággal jellemezhető időszakok. Ha például böjtölésről volt szó, kevesen voltak olyan állhatatosak, mint a cár.
Iván mindent egyéni törekvéseinek, érdekeinek rendelt alá, amelynek középpontjában, a korban még meglehetős nehézségekbe ütköző, korlátok nélküli uralkodói hatalom megteremtése állt. A keleti despotikus hagyományokból kiindulva úgy vélte, cárként más morális kötelmek vonatkoznak rá, mint az egyszerű emberre.
„Hogy nézne ki, ha a cár odatartja a másik orcáját is, amikor megütik az egyiken? Ez a legtökéletesebb parancsolat, de hogyan tudná a cár kormányozni országát, ha hagyja magát megszégyeníteni?” – kérdezte egy alkalommal Andrej Mihajlovics Kurbszkij hercegtől, egykori hadvezérétől, aki egy adott pillanatban jobbnak látta elhagyni az országot, mielőtt őt is eléri Iván bosszúja. Levelezésük rendkívül fontos forrás a XVI. századi Oroszországról. „Bár emberként bűnös vagyok, cárként igazságos!” − fogalmazta meg egyik levelében életfilozófiáját.
Iván az 1560-as évek közepén az ellenségeivel való leszámolás jegyében két részre, az általa uralt opricsnyinára és a bojárok hatáskörébe tartozó zemscsinára osztotta fel az országot. 5-6 ezer főből álló, félelmetes testőrgárdája folyamatosan rettegésben tartotta a zemscsina lakosságát.
Segítségükkel félreállította vélt vagy valós ellenségeit, akik elsősorban a nemesség és a papság soraiból kerültek ki. Az 1567 és 1570 közötti úgynevezett „tömeges terror” idején már senki sem érezhette magát biztonságban. Moszkvában mindennapossá váltak a cár parancsára, sőt sokszor a jelenlétében elkövetett szadista gyilkosságok.
Iván még mérgezési szándékkal meggyanúsított unokatestvérét, Vlagyimir Andrejevics herceget is arra kényszerítette, hogy feleségével és gyermekeivel együtt előtte igyon mérget. Az uralkodó haragja idővel már nemcsak egyes embereket, hanem városokat is érintett. Ebben már a cár másodszülött, ugyancsak Iván névre keresztelt fiának is komoly szerepe volt. (Az elsőszülött Dmitrij egyévesen hunyt el.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.