Már a középkori Angkor lakosai is tudhatták, hogy a Föld gömb alakú
2024. június 10. 18:05 Múlt-kor
A Khmer Királyság egykori fővárosa, 1992 óta a világörökség része. Többször megtámadták, volt, hogy lerombolták, hatalma csúcsán pedig akár 1 millióan is lakhatták, s a világ legnagyobb korabeli urbánus központja volt. Területén számos templom és szentély állt, s bár saját várost építettek hozzá, a fából ácsolt épületek a királyi palotával együtt az enyészeté lettek, így ma egy hatalmas templomváros képében mutatkozik – a világ pedig csodájára jár. Miután a 15. században elnéptelenedett, a város jó négyszáz évre az áthatolhatatlan dzsungel fogságába került, s csak a 19. században fedezték fel újra. Ez Angkor, a „város”.
Faragott alakok az Angkorthom déli kapujához vezető úton
Korábban
A város, amely soha nem szűnt meg
Kambodzsa fővárosától, Phnompentől 230 kilométerre északnyugatra, Tonlé Szaptól, Közép-Kambodzsa „Nagy Tavától” északra fekszenek az egykori khmer állam pompás fővárosának, Angkornak a romjai.
Angkorthom egyik kapuja
Az „Angkor” név a szanszkrit „nagara” szóból származik, jelentése: „város”. A 9–14. század között a khmer uralkodók lenyűgöző adminisztratív és vallási központtá fejlesztették Angkor körzetét, amelynek hatalma csúcsán 750 ezer-1 millió lakosa volt, több, mint Európa bármely korabeli városának.
A várost rejtélyes körülmények között, a tizenötödik század végén hagyták el lakói a beözönlő szomszédos sziámi (thai) törzsek további támadásától való félelmükben.
Angkorvat, azaz a világ legnagyobb vallási épületkomplexuma egy műholdfelvételen
A Kambodzsa népének előtörténetét is magában foglaló hosszú történelmi folyamattal egybevetve Angkor egyfajta kivétel: Angkor soha, Kambodzsa történetében egy pillanatra sem szűnt meg létezni. Angkort elhagyták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.