Máig rejtélyes alaknak számít a Japánt a modern korba vezető Meidzsi császár
2020. július 30. 17:28 Múlt-kor
108 éve, 1912. július 30-án hunyt el 45 év uralkodás után Meidzsi japán császár, a szigetország 19. századi „nyitásának” és modernizálásának levezénylője, a feudális államból a 20. század elejére számottevő ázsiai hatalmat kovácsoló uralkodó. Miután megdöntötte az országot 1600 óta irányító Tokugava család hatalmát (ez volt az úgynevezett Meidzsi-restauráció), ő lett a 14. század óta az első császár, aki maga gyakorolta isteninek tekintett hatalmát.
Korábban
Nevek és korszakok
A „Nagy”, illetve „Jó” jelzőkkel is illetett császárt posztumusz nevén szokás Meidzsiként emlegetni, különösen Japánban – ő maga életében a Mucuhito nevet használta, ifjúkorában, hercegként pedig Szacsinak nevezték.
A Meidzsi („felvilágosult kormányzás”) eredetileg a korszaknevet jelölte, amelyet uralkodásának jelölésére választott – a korszaknév és a posztumusz név az ő halála óta egyezik a japán császárok sorában.
1852. november 3-án született Kiotó császári fővárosban Kómei császár és ágyasa, Nakajama Josiko gyermekeként. Mivel a korabeli japán kultúrában a szülést „szennyező” folyamatnak tekintették, a császári hercegek születésének körülményei szöges ellentétben álltak az európai udvarokban megszokottakkal: Szacsi herceg anyai nagyapja birtokán, egy kis épületben jött a világra, a császári palotakomplexumon kívül.
A herceg ifjúkoráról keveset tudni: életének ezen szakasza jobbára későbbi leírásokból ismert, ezek gyakran ellentmondanak egymásnak: míg egyes beszámolók szerint a herceg a kezdetektől fogva életerős, másokat leuraló személyiség volt, és kimondottan tehetséges a szumóban, más források azt állítják, törékeny volt és gyakran betegeskedett, a tűzfegyverek dörejétől pedig rendszerint eszméletét vesztette.
Annyi biztos, hogy a császári vérvonal súlyos belterjessége (Meidzsi szülei és korábbi felmenői is különböző mértékben rokonok voltak) több veleszületett rendellenességet is eredményezett a hercegben, amelyek élete során egyre nehezebbé tették életét.
Egy új korszak kezdete
Kevesebb mint egy évvel születése után hajózott be Matthew Perry amerikai admirális híres hajóhadával (amelyet a japánok csak „fekete hajókként” emlegettek), hogy a modern amerikai haditengerészet fenyegetésével rábírja az elmaradott, a világtól 250 éve elzárkózó szigetországot a kereskedelemre.
A látogatást követő időszakban Japán több nagyhatalommal is úgynevezett „egyenlőtlen szerződést” kötött, amelynek keretében a külföldiek különleges kiváltságokkal végezhettek kereskedelmi tevékenységet Japánban.
A szamuráj osztály, azaz a nemesség tagjai egyre elégedetlenebbek voltak e helyzettel: eleinte a külföldiek kiűzését, majd az ország modernizálását kezdték pártolni, és a sógunátus (bakufu) intézményében látták meg az ország bajainak forrását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap