Máig nem fakult ki az orosz köztudatból Vlagyimir Iljics Lenin emlékezete
2023. április 22. 19:05 Múlt-kor
Korábban
Az ifjú forradalmár
1890-ben – továbbra is köztiszteletben álló édesanyja ismételt közbenjárására – a szentpétervári egyetemen „külső vizsgát” tehetett, ezzel megszerezve a jogi diploma ekvivalensét. Ezzel szinte egy időben halt meg tífuszban legkedvesebb testvére, Olga.
Az elkövetkező néhány évben Lenin Szamarában dolgozott jogi asszisztensként, azonban továbbra is aktívan szervezkedett és publikált radikális baloldali körökben.
1893-ban Szentpétervárra költözött, ahol továbbra is jogi területen dolgozott, azonban egy forradalmi sejtek létrehozását támogató szociáldemokrata körhöz is csatlakozott.
Lenin a moszkvai Vörös téren tart beszédet 1919. május 1-jén
1894-ben már vezető szerepet töltött be a helyi marxista munkáskörben, és ekkoriban alakult ki romantikus kapcsolat közte és a szintén mozgalmi tag tanárnő Nagyezsda Krupszkaja között.
Az emigráns marxistákkal kapcsolatot kiépíteni igyekvő Lenin ebben az időszakban utazott először Svájcba és Németországba is, útjáról nagyszámú tiltott kiadvánnyal tért vissza, amelyek terjesztésében is részt vállalt – ekkor a hatóságok ismét őrizetbe vették. 1897-ben, miután már több mint egy éve börtönben ült, három év szibériai száműzetésre ítélték.
1898-ban az időközben szintén letartóztatott és elítélt Krupszkaja csatlakozott hozzá a Susenszkoje nevű faluban, ahol összeházasodtak. 1900-ban Pszkovba költöztek, végül azonban hamar továbbálltak Nyugat-Európába.
Az itteni hatóságok sem szívlelték az általa képviselt nézeteket: az 1900-as évek folyamán Münchenben, Londonban és Genfben is élt, miközben szerkesztette az Iszkra („Szikra”) című orosz nyelvű marxista lapot. A szibériai Léna folyóra utaló Lenin nevet 1901-ben kezdte el használni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.