Magas Déva vára és Vajdahunyad is megcsodálható a székelyudvarhelyi kiállításon
2017. május 29. 11:31 MTI
Erdély legismertebb épületeinek makettjeiből nyílt szabadtéri kiállítás pénteken a székelyudvarhelyi Székely Támadt-várban. A szeptember végéig ingyenesen látogatható tárlaton 21 erdélyi műemléképület műanyagból készült makettjét nézhetik meg az érdeklődők.
Korábban
A szeptember végéig ingyenesen látogatható tárlaton 21 erdélyi műemléképület műanyagból készült makettjét nézhetik meg az érdeklődők – közölték a kiállítás szervezői, hozzátéve, hogy olyan erdélyi műemlékek méteres nagyságrendű makettjei tekinthetők meg, mint a törcsvári kastély, a Vajdahunyad vára, Déva vára, Fogaras vára, a székelyudvarhelyi városháza, a csíkszeredai Mikó-vár, Berethalom szász vártemploma, valamint a dési zsinagóga.
A maketteket a Székelyföldi Legendárium projekt révén ismert Visus Kulturális Egyesület készíttette. Fazakas Szabolcs, az egyesület vezetője elmondta: a kiállított makettekből, és több ezután elkészülő makettből 2018-ban a várossal határos Szejkefürdőn alakítanak ki makettparkot, amely Erdély domborzatát, vallási és nemzetiségi sokszínűségét is bemutatja.
Tájépítészek bevonásával próbálnak olyan környezetet kialakítani, amelybe jól illeszkednek a kicsinyített épületek. A maketteket nem azonos léptékkel készíttették el, eleve gondoltak arra, hogy majdani helyükön mennyire közelíthetik meg őket a látogatók. A távolról szemügyre vehetőket, illetve a legfontosabbakat eleve nagyobbra tervezték.
Felidézte, a Székelyföldi Legendárium projekt egy térkép elkészítésével kezdődött, amelyen a településeket a hozzájuk kapcsolódó legendák hőseivel illusztrálták. Később elkészült a legendárium könyvváltozata is, amelybe 156 székelyföldi mondát gyűjtöttek össze és illusztráltak. A könyv sikerén felbátorodva társasjátékot, színezőt, kártyát, kirakókockát, rajzfilmeket is kezdtek készíteni a legendákból. A Szent László-év tiszteletére most készítették el a lovagkirály Kárpát-medencei legendáriumát, amelyet jövő héten térkép és könyv formájában mutatnak be.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap