Légvédelmi szirénákkal emlékeznek Szombathely bombázására
2015. március 3. 09:47 MTI
Légvédelmi szirénák is megszólalnak szerda délelőtt Szombathelyen, annak a megemlékezésnek a részeként, amelyet a város 1945-ös bombázásának 70. évfordulóján rendeznek a vasi megyeszékhelyen - közölte az MTI-vel a városi önkormányzat kommunikációs vezetője.
Korábban
Angyal László elmondta: március 4-én szerdán 11 óra 46 perckor három helyszínen - a Fő téren, a Szent Márton utcában és a Berzsenyi téren - szólalnak meg a légvédelmi szirénák, és megkondulnak a templomok harangjai is. Hozzátette: szerdán délben a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának Berzsenyi téri épülete elé várják a megemlékezőket, ahol az épület falán elhelyezett emléktáblánál Schöpflin György történész, politológus, európai parlamenti képviselő mond emlékbeszédet.
Ezután a résztvevők átvonulnak a ferences templomhoz, ahol a megemlékezés az Assisi Szent Ferenc Kollégium falán elhelyezett domborműnél folytatódik, ökumenikus szertartással. A megemlékezés folytatásaként a Jáki úti temetőben - abban a parcellában, ahol egy tömegsír található - felavatják a bombázás áldozatainak emléktábláját, majd a Szombathelyi Székesegyházban - amely szintén súlyos találatot kapott a 70 évvel ezelőtti bombázás során - Veres András szombathelyi megyés püspök celebrál emlékező szentmisét.
A második világháborúban Szombathelyet 1944 októberétől többször is bombázták a szövetségesek, a legerősebb légitámadás 1945. március 4-én érte a várost, 303 életet oltott ki. A bombázásoknak összesen 423 halálos áldozata volt, a város 4471 lakóházából 3575 sérült meg, ebből 1028 súlyosan megrongálódott, találat érte a püspöki palotát, a megyeházát és a városházát is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.