Legbrutálisabb gyilkosságával örökre beírta magát a történelembe Hasfelmetsző Jack
2021. március 16. 14:38 Múlt-kor
Korábban
Vérfagyasztó legenda születik
Habár Eddowes halála a Hasfelmetsző ámokfutásának vége felé történt – az öt ismert áldozat közül a negyedik volt –, ez a gyilkosság volt az, amely igazán ismertté tette a titokzatos sorozatgyilkost. A kettős gyilkosság miatt „dupla esetként” ismert éjjelt követően terjedt el a sajtóban maga a Hasfelmetsző Jack név is, amely a híres „Kedves Főnök!” kezdetű levél aláírásából származott.
A további gyilkosságokat előrevetítő levelet a Central News Agency nevű hírügynökség kapta 1888. szeptember 27-én. Néhány héttel a kettős gyilkosság után azonban újabb „Hasfelmetsző-levél” érkezett, ezúttal egy lakosok által alapított őrszemcsoport volt a címzett – a feladó címe „A pokolból” volt. A levél írója beszámolt arról, hogy Eddowes veséjének felét megette, a másik felét pedig mellékeli a levélhez. Habár nem lehet biztosan tudni, hogy a levélhez csatolt vesedarab valóban Eddowesé volt-e, kétségtelen, hogy borzasztó látvány volt, és valódi félelmet ébresztett.
A levél nyilvánosságra kerülése után az addig is rettegő londoniakon a pánik lett úrrá, a rendőrség pedig – miután továbbra sem sikerült eredményt felmutatnia – hiába próbálta lenyugtatni a kedélyeket. A halálra rémült lakosság valósággal elárasztotta a hatóságokat levelekkel, amelyekkel segíteni kívánta a nyomozást, ahogyan arról a The Times is beszámolt:
„A két fent említett gyilkosság [Stride és Eddowes] óta nem kevesebb, mint 1400 levelet kapott a tragédiákkal kapcsolatban a rendőrség, és bár eme indokolatlan kommunikáció nagyobb részét jelentéktelen vagy egyenesen nevetséges jellegűnek találták, mindazonáltal mindegyiket alaposan kivizsgálták.”
A rendőrség emellett több civil ruhás tiszttel volt jelen a gyilkosságok helyszínéül szolgáló környéken. Azonban a rendőrség és az önkéntesek minden erőfeszítése ellenére Hasfelmetsző Jacket sosem azonosították, így nem is fogták el, és nem állt bíróság elé tetteiért. Emiatt máig az egyik leghírhedtebb, már-már legendás alakja a bűnügyi történelemnek.
Catherine Eddowes megölése többel járulhatott hozzá e legendához, mint bármelyik másik Hasfelmetsző-gyilkosság. Tragikus halála a „pokolból” írt levél és a vesedarab nyilvánosságra kerülésével együtt megszilárdította a sorozatgyilkos már-már természetfeletti rémképét a köztudatban, e kép pedig azóta is kísért a brit főváros éjszakáiban, valódi kiléte pedig máig számtalan kutatás tárgya.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.