Különleges, színes fotók a 19 éves Brigitte Bardot-ról, aki berobbant az 1953-as cannes-i filmfesztiválra
2019. március 6. 09:41 Múlt-kor
Az egyik leghíresebb, 20. századi francia színésznő, Brigitte Bardot ismeretlenként érkezett az 1953-as cannes-i filmfesztiválra, ám a kamera igen hamar felfedezte őt, és a gyönyörű, 19 éves lányból pillanatok alatt híres filmcsillag és szexszimbólum vált. A filmfesztivál – főként a róla készült képeknek köszönhetően – szinte csak róla szólt, pedig egy bemutatott filmben sem tűnt fel.
Korábban
Brigitte Bardot egy filmben sem tűnt fel azok közül, amelyeket az 1953-as cannes-i filmfesztiválon bemutattak, ám erre nem is volt szükség. Attól a pillanattól kezdve, hogy a 19 éves szépség vagy ruhában, vagy bikiniben megjelent a francia város tengerpartján, minden szem rászegeződött, és akinek csak egy kis érzéke volt hozzá, könnyen megmondhatta: új sztár van születőben.
„Bardot spontaneitása és fesztelensége, ahogy kislányosan, mezítláb, szabadon eresztett hosszú hajjal, mindenféle zavar nélkül feltűnő öltözetben megjelent a parton, szinte már erőfitogtatásnak tűnt” – magyarázta Edward Baron Turk, a Columbia Egyetem filmtörténelemmel foglalkozó munkatársa. „Tulajdonképpen feltalálta a fiatal francia sztárjelöltek új arculatát: távolról sem sznob, közelről sem ijesztő” – tette hozzá. Habár később ragaszkodott ahhoz a verzióhoz, hogy a paparazzik teljesen véletlenszerűen figyeltek fel rá, természetesen informálták őket arról, hogy hol és mikor is érdemes különleges jelenségeket fotózni a parton.
Amikor három évvel később, 1956-ban megjelent az „És Isten megteremté a nőt” című, Dél-Franciaországban leforgatott mozifilm, a még mindig szemtelenül fiatal lány igazi sztárrá vált. Ragyogása 1973-ig, 39 éves koráig tartott, amikor belefáradva az állandó figyelembe, visszavonult St. Tropez-közeli partmenti házába, ahol ma is él.
Számos kép készült róla az 1953. áprilisi filmfesztivál idején Cannes-ban, az alábbiakban néhány színes fotó következik, amelyek Kary Lasch fotográfusnak köszönhetők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.