Közel száz lóval temették el a kínai fejedelmet
2015. január 12. 16:12
A Tavasz és Ősz (i.e. 770-476) korából származó leletekre, köztük 28 szekér és 98 ló maradványára bukkantak régészek egy több mint egy négyzetkilométeren elterülő temetőben Kína középső részén.
Korábban
A szekereket és a lovakat külön-külön temették el. A szekereket tartalmazó gödör 33 méter hosszú és 4 méter széles, s a korábbi kocsitemetkezésektől eltérően - amelyekbe álló pozícióban, "használatra" készen helyezték el a járműveket - a szekerek darabokban kerültek elő. A caojangi (Hujpej tartomány) temetkezés másik gödrébe összesen 98 lovat helyeztek. Az állatokat a jelek szerint feláldozták, és kettesével, egymás mellé helyezve temették el.
Bronz keréktengely
Az i. e. 771-től i. e. 476-ig tartó Tavasz és Ősz korszaknak az ókori Kína történelemben a Csou-dinasztia második, a Keleti, vagy kései Csou-kor első periódusát nevezik, s az. i. e. 5. században a feltehetően Konfuciusz által összeállított történeti krónikáról (Tavasz és ősz) kapta utólag a lírai hangzású elnevezését. Ebben az időszakban a Csou-ház már csak névleges hatalommal rendelkezett, a tényleges hatalom a fejedelmek kezébe csúszott át, akik lényegében a király vazallusai lettek. A feudális rendszer kis államokra tagozódott, melyek közül néhány nem volt nagyobb egy falunál vagy egy városnál.
Lótemetkezések Caojangban
Feltehetően a Caojangban feltárt síremlék is az egyik helyi fejedelemhez köthető. A korszakban drágának számító szekér jelentősége a Tavasz és Ősz korszakban nőtt meg, több tucat kocsit pedig csak olyasvalakivel együtt temethettek el, aki nagy katonai, és ebből kifolyólag nagy politikai hatalommal rendelkezett. A szakemberek tájékoztatása szerint a sírokat később kifosztották, majd összeomlottak.
Fegyver? Szerszám? A szekér egy alkatrésze?
A caojangi, több mint egy négyzetkilométeren elterülő temetőben összesen harminc, különböző méretű temetkezést találtak. Bár a régészek eddig csak egy részét tárták fel, több mint négyszáz bronzleletet és agyagcserép-maradványt hoztak felszínre. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a sírokban ősi hangszereket is találtak: a kucseng és a hozzá hasonló többi keleti citeraféle közös ősének tekintett se nevű, 25 húros hangszer egy törött példányát és egy piencsung - fakeretre erősített bronzharangokból álló ősi hangszer - keretét fedezték fel, előkerültek sárkány-, valamint főnixmotívumokkal díszített harangmaradványok, illetve egy 4,7 méter hosszú gerenda is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap