Kisebbítik Temesvár jelentőségét a romániai forradalomban
2014. december 4. 17:41 MTI
Több napos rendezvénysorozattal emlékezik meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az 1989-es Temesvári Forradalom 25. évfordulójáról - jelentette be csütörtökön Sándor Krisztina. Az EMNT ügyvezető elnöke felrótta, hogy Temesvár szerepét az utóbbi 25 évben folyamatosan igyekeztek csökkenteni, mellőzni.
Korábban
A közzétett program szerint az emlékhét december 15-én Budapesten kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia emlékülésével, amelyen magyar és külföldi rendszerváltó személyiségek is szót kapnak. December 17-én Temesváron rendeznek gálaestet, amelynek díszvendége Áder János köztársasági elnök lesz.
Sándor Krisztina felrótta, hogy Temesvár szerepét az utóbbi 25 évben folyamatosan igyekeztek csökkenteni, mellőzni. Rámutatott: a tankönyvekben, vagy az állami szintű megemlékezéseken évről évre kevesebb szó esett arról, hogy egy temesvári magyar lelkész - Tőkés László jelenlegi EP-képviselő, az EMNT elnöke - parókiájánál kezdődött az a megmozdulás, amely a romániai rendszerváltozást elindította.
A megemlékezés gerincét képező temesvári program másnap az Anno mirabilis 1989 - megválaszolatlan kérdések 25 év távlatában című konferenciával, könyvbemutatókkal és a temesvári belvárosi református templomban tartandó hagyományos ökumenikus istentisztelettel folytatódik, Tőkés László, és több 1989-es "bajtársa" pedig a Bartók Béla Líceumban diákokkal is találkozik - hangzott el az EMNT sajtóértekezletén.
Az Igazság és békesség című emlékhét Szilágymenyőben zárul, ahova a rendszer ellen lázadó Tőkés Lászlót és családját száműzték a kommunista hatóságok. 1989 decemberében a - Ceausescu-rendszert nyíltan bíráló - Tőkés László akkori temesvári lelkészt védelmező református gyülekezet ellenállásából és a hozzájuk csatlakozó más felekezetűek szolidaritási tüntetéséből bontakozott ki a kommunista diktatúrát megbuktató országos népfelkelés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap