Kis híján Picasso hírnevét is befeketítette a Mona Lisa rejtélyes elrablása
2022. augusztus 21. 16:20 Kanyó Ferenc
Korábban
A tolvaj költő és az orgazda festő
A párizsi rendőrség a legújabb módszereket is bevetette, hogy a festmény nyomára akadjon. Kikérdezték a múzeum személyzetét, eljátszatták a bűnesetet, ujjlenyomatot vettek. A francia határokat lezárták, és a távozó vonatokat és hajókat átvizsgálták. A nyomozás azonban nem vezetett eredményre.
Furcsa módon ezreket vonzott a hiányzó kép a Louvre-ba, hogy a saját szemükkel lássák a tolvajlás következményét, továbbá amatőr nyomozók százai kívántak bekapcsolódni a kutatásba. A Paris Journal nyomravezetői díjat ajánlott fel azoknak, akik használható információt osztanak meg velük a bűncselekményről.
Jelentkezett is náluk egy névtelenséget kérő tolvaj, aki egy kis méretű szobrot juttatott el a szerkesztőségbe. Mint később kiderült, a „feladó” Honoré-Joseph Géry Pieret, a főként a biszexualitásáról ismert férfi volt. Fény derült arra is, hogy a műtárgy valóban a Louvre-ból származik.
Pieret korábban Guillaume Apollinaire titkáraként (és egyesek szerint szeretőjeként) dolgozott, aki – amikor tudomására jutott az eset –, pánikba esett, ugyanis nála is akadt olyan szobor, amelyet a múzeumból lopott.
A két művész, Picasso és Apollinaire
Ráadásul korábban, a modern művészetek heves támogatásának okán, még a Louvre porig égetését is javasolta. Annál komolyabb jelzésértékű tettet pedig, minthogy a világ talán legismertebb festményét ellopja, nehezen lehetett volna kitalálni.
Ráadásul az ügybe még Pablo Picasso is belekeveredett. A mester ugyanis Pierettől két ibér szobrocskát vásárolt, amelyek szintén a Louvre-ból származtak. Mivel a költő itáliai, a festő pedig spanyol illetőségű volt, attól is féltek, hogy mint idegeneket kiutasítják őket az országból. Ezért úgy döntöttek, megszabadulnak a szobroktól, és éjjel behajítják őket a Szajnába. Csakhogy az ötlettel elkéstek, Apollinaire-t ugyanis a rendőrség letartóztatta.
Néhány nappal később Picassót is behívta a hatóság, de csak kikérdezni. A festő annyira megijedt a várható következményektől, hogy még azt is tagadta, hogy ismerné Apollinaire-t. Az eljárás végül eredménytelenül zárult: a költőt elengedték, mivel semmi nem bizonyította, hogy részt vállalt volna a rablás kivitelezésében.
A szélsőjobboldali szervezetek zsidó összeesküvést sejtettek a kép ellopása mögött, egy szakértő arról nyilatkozott, hogy a tolvaj egy szexuális pszichopata, aki élvezetét leli a Mona Lisa megcsonkításában és megszentségtelenítésében. A Le Petit Parisien pedig ironikusan nyugtázta a tényt: legalább a kerete megvan.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.