Kincsekkel teli római kori sírhelyet tártak fel Inotán
2015. május 26. 12:57 MTI
Római kori temetőre bukkantak a régészek Inotánál. A sírhelyre a leletek tanúsága szerint több száz évig temetkeztek az előkelőségek - tájékoztatta az MTI-t az ásatást vezető régész. A kutatók a sírokban talált kerámiaedények mellett többek között bronzzal kombinált gyöngynyakláncokat, gyűrűket és pénzérméket is a felszínre hoztak.
Korábban
Csirke Orsolya elmondta, hogy a tavaly feltárt halomsírok közelében sírhelyek kerültek felszínre, ahová az arisztokrácia tagjai és a hozzájuk tartozó háznép temetkezett a római kortól kezdődően. A halmokkal egykorú, hamvasztásos rítusú sírok mellett egy-két generációval későbbi, ugyancsak hamvasztott temetkezésre utaló jelek is fellelhetőek - közölte Csirke Orsolya, hozzátéve, hogy a sírokban kerámiaedényeket - tálat, fazekat, korsót, poharat -, valamint a halottnak szánt útravalót tartalmazó edényt találtak.
Számos fémből készült tárgy is felszínre került, ruhakapocs mellett bronzzal kombinált gyöngynyakláncok, gyűrűk és pénzérmék is gazdagítják a leletanyagot - fejtette ki az ásatás vezetője. Csirke Orsolya elmondta azt is, hogy a sírba temetett tárgyakat olykor faládába helyezték el, ennek nyomait ládavasalások és fogantyúk jelzik. A sírok körül sok esetben találtak kör vagy szögletes alakú árkokat, amelyek sírkertszerűen vették körül a temetkezési helyet - fogalmazott a régész.
Hozzátette: előkerült egy római korból származó épített emlék is, amelynek egyelőre ismeretlen a funkciója. Az igen mélyen alapozott, festett falú épület körüli falon belül található egy másik, hamvasztásos temetkezésre használt épület, valamint egy szabályos négyzet alaprajzú, pódiumszerű építmény is. Az ásatás a régészet napja alkalmából, szombaton előzetes bejelentkezést követően megtekinthető - fűzte hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.