Kilincs a túloldalon
2019. június 16. 17:29 Szekér Nóra
A katalizátor: 1956
A hatalmat erre a „liberálisabb” szemléletre elsősorban az 1956-ban megélt élmény vezette, azaz a felszínre törő elemi erejű népharagtól való rettegés. Kádár rendszere ’56 kegyetlen megtorlására épült, és áthatotta a forradalom emlékétől való félelem, de a diktatórikus természete ellenére hangsúlyozottan törekedett egyfajta „kiegyezésre” és társadalmi elfogadottságra.
A rendszer felelőssége 1956 tekintetében nemcsak a megtorlásra terjedt ki, hanem arra is, ahogy megkövetelte az ezt „igazoló” ellenforradalmi tétel igenlését. Aki a Kádár-kori Magyarország törvényes keretei között kívánt élni, az a nyilvánosság előtt e minősítés tarthatatlanságát nem firtathatta, még azzal a kéréssel sem, hogy a halálra ítélt és névtelen tömegsírban nyugvó szeretteinek síremléket állíthasson.
Ugyanakkor e tétel körül rejlett a kádári hatalom akhilleuszi sarokpontja is. ’56 a rendszerrel való szembenállás szimbólumává vált. Emlékének felidézése az 1980-as évek eleji szamizdat kiadványok köré szerveződő kör fő témakörét jelentette. A népi mozgalom hagyományait felkaroló írók szilenciumot, lapbetiltást, szerkesztők menesztését hozó legélesebb konfrontációi is ’56 megidézéséhez kapcsolódtak. Nem véletlen, hogy az ellenforradalmi jelző megkérdőjelezése a rendszerváltozás eseményeiben katalizátorszerepet játszott. „Itt dől el, összetörjük-e magunkat saját korlátainkon, vagy mi törjük össze korlátainkat” – fogalmazott e minősítéssel kapcsolatban Pozsgay Imre az 1988. május 20–22-i országos pártértekezleten.
Ahhoz ugyanis, hogy a párt a szélesebb társadalmi alapra épülő reformpolitikában kezdeményező tudjon maradni, elsőként felül kellett bírálnia a csak hatalmi helyzetből fenntartható ellenforradalmi tételét. Az ellenzéki filozófus, Kis János ezt így fogalmazta meg a rendőri erőszakkal szétvert 1988. június 16-i tüntetésen: „Az MSZMP vezetői (…) valamiféle szocialista pluralizmusról beszélnek. Bármit jelentenek is ezek a szavak, mindenkinek tudnia kell, nem lehetséges valódi politikai nyitás és kiengesztelődés, amíg a kompromisszum útját temetetlen holtak torlaszolják el.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.