Kiderült, a vikingek már a honfoglalás előtt ellátták hallal Közép-Európát
2017. augusztus 9. 09:37 MTI
Az eddig feltételezettnél már 500 évvel korábban is kereskedtek a vikingek szárított tőkehallal Közép-Európában - derül ki egy friss kutatásból. A tudósok arra jutottak, hogy a halakat liofilizálással, azaz fagyasztva szárítással tartósították, a norvég klíma ugyanis alkalmas volt erre.
Korábban
Korábban úgy gondolták, hogy a tőkehal-kereskedés csak a 13. században indult meg, az oslói egyetem közreműködésével megjelent tanulmány szerint azonban a vikingek már 1200 évvel ezelőtt is ellátták szárított hallal Közép-Európát.
A kutatók a németországi Kieltől északnyugatra fekvő egykori viking városból, Haithabuból származó halszálkákat vizsgáltak meg genetikai analízissel, majd összehasonlították őket az északi vizekben ma is élő halakkal. Az eredmények azt mutatták, hogy a Haithabuban talált halmaradványok az észak-norvégiai Lofoten-szigetekről származnak.
A tudósok arra jutottak, hogy a halakat liofilizálással, azaz fagyasztva szárítással tartósították, a norvég klíma ugyanis alkalmas volt erre, a só mint tartósítószer pedig még nem állt rendelkezésre túl nagy mennyiségben a 800-as években.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap