Kicsit már kevésbé ferde Pisa híres tornya
2018. november 22. 16:53 MTI
Egy húsz évvel ezelőtti látványos mentőakciónak köszönhetően egyre kevésbé ferde a híres pisai torony: a fehér márványból készült építmény négy centiméterrel egyenesebb lett.
Korábban
A toszkán város jelképe stabil, „egészségi állapota” elégedettségre ad okot - derült ki egy szakértői csoport friss értékeléséből, melynek tagjai már 17 éve figyelik az építmény mozgását. A torony stabilabb, mint ahogyan azt a Michele Jamiolkowski építészmérnök vezette nemzetközi bizottság korábban megjósolta - írja az Il Tirreno toszkán napilap. A bizottság 1993 és 2001 között dolgozott a helyreállítási munkálatok tervezésén és koordinálásán.
A 800 éves tornyot a talapzat alatt 44 centiméterrel elhelyezett több tonnányi súlyokkal „húzták egyenesre”. Az akció során erős acélsodronyokkal biztosították az építményt. Az 58,5 méter magas épület már 1173-as elkészülte után elkezdett dőlni. Amikor a függőlegestől 4,5 méterrel tért el és összeomlással fenyegetett, 1990-ben lezárták a látogatók elől. A világörökségek közé tartozó pisai ferde tornyot 2001-ben, tizenegy év után nyitották meg újra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap