Kétszeresére emelték a Picasso-festményt eladni próbáló bankár büntetését
2020. február 6. 16:43 MTI
Súlyosbították az ítéletét annak az egykori spanyol bankvezérnek, aki saját Picasso-festményét akarta kicsempészni az országból.
Korábban
Január közepén másfél év börtönre és 52,4 millió eurós (17,6 milliárd forintos) pénzbüntetésre ítélte Jaime Botín egykori bankvezért a madridi bíróság.
A férfi saját Picasso-festményét akarta kicsempészni az országból, hogy eladhassa. Most kedden viszont új ítéletet hirdettek, mert az ügyészség hibát talált a januáriban. Így 3 év börtönre és 91,7 millió euróra növelték a férfi büntetését.
Fontos tudni, hogy a 83 éves Botínt Spanyolország egyik leggazdagabb embereként tartják számon. Korábban a Bankinter elnöke és a Banco Santander alelnöke is volt.
Azért volt problémás a terve saját Picassójával, mert azután próbálta meg illegálisan külföldre juttatni a képet, hogy arra kiviteli tilalmat rendelt el a spanyol kulturális minisztérium.
Az 1906-ban festett Fiatal női fej című alkotást a londoni Christie's aukciósház árverezte volna el 2013 februárjában, de a minisztérium az ország számára is kiemelt történelmi és művészeti értéke miatt nem engedélyezte a festmény külföldre szállítását.
2015-ben aztán Botín saját jachtján Korzika szigetére vitette a műkincset, ahonnan repülővel juttatták volna el Genfbe, de a francia hatóságok a kikötői ellenőrzéskor rábukkantak és lefoglalták.
Idén januári ítéletében a bíróság a spanyol államra ruházta a festményt. A csaknem 24 millió euróra becsült Picasso-képet a madridi Zsófia királyné Múzeum raktárában őrzik bírósági letétben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap