Kétezer éves pénzérmére bukkant egy kislány Izraelben
2021. november 24. 12:34 MTI
Egy ritka, 2000 éves sékelt fedeztek fel Izraelben egy régészeti lelőhelyen – közölte kedden az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).
Korábban
A bibliai templomban készülhetett
Az ókori ezüstpénzt egy 11 éves kislány találta a jeruzsálemi óvároshoz közeli Dávid Városa Nemzeti Parkban, ahol családjával együtt segített önkéntesként egy ásatáson – ismerteti a közleményt a Times of Israel honlapja.
A 14 grammos sékelt valószínűleg a második zsidó templom egy papja verette nem sokkal a templom lerombolása előtt, a rómaiak elleni felkelés idején a lázadók segítésére.
Ha a régészek feltevése helytálló, az ezüstsékel egy azon nagyon kevés tárgy közül, amely közvetlenül a szent helyen készült.
A pénzérmén egy serleg látható és az „izraeli sékel” jelentésű óhéber felirat.
Régészek szerint a fémpénzt a templomban tartott ezüstkészletekből verhették.
Ez egy nagyon ritka lelet, mert a régészeti ásatásokon eddig felfedezett több ezer érméből csak körülbelül harminc készült ezüstből a nagy zsidó felkelés idején – hangsúlyozta Robert Kool, az IAA numizmatikai részlegének vezetője.
Magyar vonatkozás
A templom hatalmas ezüstkészletekkel rendelkezett, mint azt az Alföldy Géza ókorkutató által felfedezett ősi feliratból tudjuk – tette hozzá az izraeli régész.
A 2011-ben Athénban elhunyt magyar tudós találta meg a római Colosseumban a feliratot, amely szerint az amfiteátrumot a zsidó templomból zsákmányolt kincsekből építették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap