Képzetlen pilóták hősködései miatt csupán 20 napig működött az első magyar légipostajárat
2020. november 7. 10:50 Múlt-kor
Korábban
A magyar postagépek viszontagságai
1918. július 13-án a második gépnél Mosonmagyaróvár közelében, 600 méter magasságban motorhiba lépett fel. A tragédia következtében mindkét repülőtiszt életét vesztette. Egy héttel később a mátyásföldi repülőtérről történő felszállás fordult katasztrófába. A baleset ráadásul vasárnap történt és nagyszámú „közönsége” is volt. A tragédiát – ahogyan Rév Pál tanulmányában is olvasható – a pilóta felesleges „hősködése” okozta.
A gép vezetője felszállás után egy úgynevezett spirál fordulót végzett, ám még nem ért elegendő magasságba ahhoz, hogy a gépet vízszintes síkban egyensúlyba állítsa. A felelőtlen pilóta és kísérője is belehalt a manőverbe.
A balesetek körülményeit vizsgáló dokumentumokat akkoriban titkos iratként kezelték, mára azonban világos, hogy a hadvezetés a postajárat üzemeltetéséhez gyengén képzett személyzetet és elhasználódott, a harctéren már alkalmatlanná vált repülőgépeket bocsátott rendelkezésre.
A háború utolsó hónapjaiban az ország vezetői a már nyilvánvalóan vesztes háború támogatásával voltak elfoglalva, mintsem alaposan felkészültek volna a békés közlekedés feltételeinek megteremtésére.
A közvélemény a tragédiasorozat után a postajárattal szembeni heves ellenszenvének adott hangot. A kedélyek csillapítása céljából a hadügyminiszter július 23-án elrendelte a Budapest–Bécs közötti légipostajárat szünetelését.
A háború befejeződése után a légiposta ügye újra előkerült. 1920 februárjában létrehozták a Magyar Aeroforgalmi Részvénytársaságot és 1920 őszén beindították a lakossági célú légipostai szolgáltatást. 1920. november 7-én indult el az első postajárat Budapestről Szombathelyre majd később Szegedre.
A gépekről menet közben ejtőernyővel dobták le a csomagokat Pápa, Győr, Nagykanizsa és Kiskunfélegyháza felett. Ez a módszer nem volt mindig biztonságos. A tolvajok néha megelőzték a küldeményeket összeszedő postásokat és az is előfordult, hogy egy-egy csomag békésen legelő jószágokat talált el.
A magyar légipostajáratnak ezúttal a trianoni békeszerződés vetett véget, az első önálló magyar légiforgalmi társaság 1921 végén felszámolta magát. Az immáron harmadik újraszervezés a vesztes országok repülési tilalmának feloldása után az 1923-ban megalakult Magyar Légiforgalmi Rt. feladata lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.