Képeken a Baranyában feltárt római kori kocsisír
2020. október 8. 14:57 MTI
Egy római kori kocsisír bukkant elő a Pécs melletti Pereked határában Janus Pannonius Múzeum (JPM) önkéntes lelőhely-felderítő programjának keretében - tájékoztatott az intézmény.
Korábban
A közlemény szerint a feltárt és már restaurálás alatt álló kocsi - a díszítése alapján - az őslakossághoz tartozó kelta arisztokratáé lehetett, aki a római hódítást követően továbbra is az ott élő lakosság elitjéhez tartozott.
A kétkerekű jármű bronz díszeire jellemző az indoeurópai kultúrák egyik legősibb motívuma az ősi triszkelion, azaz hármas spirál.
A Kovaliczky Gergely vezette feltáráson megállapították, hogy a mintegy 1800 éve történt barbár temetkezési szertartáson a kocsival együtt két fogatos lovat, egy hátaslovat és két vadászebet is eltemettek.
A barbár szertartáson a kocsi kerekeit leszerelve, a kocsiszekrény két oldalára helyezve földelték el, míg a temetkezés fölé feltehetően sírhalmot is emeltek.
A múzeum közleményében emlékeztettek arra, hogy Baranyában ezt megelőzően csak egyszer tártak fel kocsisírt: az 1969-ben, Kozármislenyben előkerült lelet rekonstrukciója a Janus Pannonius Múzeum állandó régészeti kiállításában tekinthető meg.
Kiértek arra, hogy 2020-ban több kiemelkedően értékes római kori lelet került elő a megyében, így egyebek mellett egy arany legiós gyűrűt, valamint egy bronz szűrőkészletet is felleltek a szakemberek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.