Katynhoz is köze lehetett a kettes számú nácivadászcélpontnak
2015. május 29. 09:45 MTI
Meghalt Kanadában a múlt héten Volodimir Katrjuk, aki második helyen szerepelt a Simon Wiesenthal Központnak a körözött náci háborús bűnösök nevét tartalmazó listáján - közölte csütörtökön az ügyvédje. A férfi 93 éves volt.
Korábban
Az ukrán származású férfi a hírhedt náci rohamosztag, az SS ukrán zászlóaljának tagja volt 1942 és 1944 között. Kiadatását Oroszország is kérte, mert állítása szerint része volt az 1943-ben lengyelek és mások ellen elkövetett katyni mészárlásban. Katrjuk 1944-ben megszökött az SS-től, és Párizsban élt, majd 1951-től Kanadában méhészkedett.
Az ukrán férfi tagadta az ellene felhozott vádakat. Elismerte ugyan, hogy tagja volt az SS-nek, de azt hangoztatta, hogy kényszerítették, és feladata csak abból állt, hogy a falusi civileket és állataikat megóvja az ellenállók támadásaitól.
1999-ben egy kanadai bíróság már foglalkozott az ügyével, és úgy ítélte meg, hogy az állampolgárság megszerzésének érdekében hazudott; arra azonban nem talált bizonyítékot, hogy háborús bűnöket követett volna el. A kormány néhány évvel később úgy határozott, hogy nem vonja meg kanadai állampolgárságát. Volodimir Katrjuk 93 évesen halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap