Kannibalizmushoz folyamodtak 1847 telén a Sziklás-hegységben ragadt telepesek
2021. január 12. 12:34 Múlt-kor
Korábban
Családok ekhós szekéren
Az Oregon-ösvény kiindulópontja a Missouri állambeli Independence városa volt. 1846 tavaszán mintegy 500 család kelt útra, jobbára szekereken, ám többségük továbbra is az ismert útvonalat szándékozta követni. Az észak-karolinai születésű, 60 éves George Donner és az ír születésű, 45 éves James F. Reed is innen indultak el családjaikkal és alkalmazottaikkal, összesen 32-en – meglehetősen későn, május 12-én.
A nyugatra vezető legbiztonságosabb utakon is kritikus szempont volt az időzítés: ha túl korán indultak el, a magasabb fekvésű területeken nem volt elég tavaszi hajtás, amelyet igásállataik legelhettek, ha pedig túl későn, a több hónapos, lassú út során azt kockáztatták, hogy a hegyekben éri őket a tél, amikor a hó elzár minden lehetséges útvonalat.
A Donner és Reed családok, valamint a velük együtt haladók július 12-én találkoztak először Hastings szórólapjával, amelyen rövidebbnek titulált útját ajánlotta. A férfi azt állította, a Fort Bridger nevű kereskedőállomáson (a mai Wyoming államban) fogja várni azokat, akik ezen az úton kívánnak haladni.
A karaván nagy része úgy döntött, a járt úton halad tovább, egy kisebb részük azonban Hastingsnek hitt. E csoport fiatalabb tagjainak nagy része európai születésű bevándorló volt, akiknek tapasztalt vezetőre volt szükségük. A régóta Amerikában élő Reed természetes vezetőnek látszott, de diktatórikus modora sokakban keltett visszatetszést. A jóval megfontoltabb, idősebb, ráadásul született amerikai Donner lett így egyezményesen az új útvonalra térő csoport vezetője.
Habár gyakran nevezi az irodalom „úttörőknek” az ekkoriban nyugat felé tartókat, többségük nem rendelkezett ismeretekkel sem a terepről, sem a vadonban való túlélésről, sem pedig az őslakosokkal való kommunikáció szabályairól.
Mire az utókor által Donner-társaságként ismert telepesek megérkeztek Fort Bridgerhez, Hastings már továbbállt az úgynevezett Harlan-Young-társasággal, azonban hagyott hátra üzeneteket, amelyekben arra biztatta a Donner-társaságot, kövessék a nyomaikat. A Donner-társaság augusztus első napjaiban, 11 nap hátránnyal indult el a Harlan-Young-társaság nyomában. Több, a térséget éppen bejáró ember is figyelmeztette őket, hogy inkább ne kövessék Hastingst, mivel az út nem mindenhol járható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.