Jól jövedelmezett az amerikai polgárháború azoknak, akik meglátták benne az üzleti lehetőséget
2021. szeptember 22. 15:07 Múlt-kor
Az Egyesült Államok legvéresebb háborúja egyes számítások szerint közel egymillió fő halálát eredményezte. A veszteségek nemcsak emberéletekben, hanem vagyoni kárban is jelentkeztek, főként a déli államokban váltak nagy kiterjedésű területek az átvonuló hadseregek áldozatává. De a háborúnak nemcsak vesztesei, hanem győztesei is akadtak. Olyan figurák, akik kiváló üzleti vagy politikai érzékről tettek tanúbizonyságot, és míg százezrek maradtak a csatamezőkön, addig ők mesés vagyont vagy nagy befolyást szereztek. Közülük mutatunk be néhány jellegzetes alakot.
Korábban
A milliomos feltaláló
Samuel Colt sokáig sikertelen feltalálónak számított, olyannyira, hogy még a fegyvergyártásból is kiszállt egy időre, miután nem kapott elegendő megrendelést.
Ekkor sem pihent azonban, ugyanis Samuel Morse-szal, a távíró feltalálójával kezdett közös vállalkozásba. Ennek keretében született meg a víz alatti kábel és a víz alatti robbanószerkezet ötlete is.
1847-ben azonban visszatért korábbi ötletéhez, a forgótáras pisztolyhoz, és annak korai hibáit kiküszöbölve, ismét belevágott a gyártásba. 1847-ben Texas állam rangerei ezer darabot rendeltek tőle, miután hatékonynak bizonyultak az indiánok elleni harcban.
Colt eleinte társával, Eli Whitney Blake-kel gyártatta le a fegyvereit, később megalapította saját gyárát a connecticuti Hartfordban. A Mexikó ellen vívott háború aztán nagyobb katonai megrendeléseket is biztosított számára.
Colt egyszerűsítette a gyártást, szabványalkatrészeket készíttetett, és a munkásait csak egy-egy folyamat elvégzésére specializálta. Emellett rendszeresen ajándékokkal lepte meg az európai és az amerikai megrendelőit is, például névre szóló gravírozott fegyverekkel.
Bőkezűen támogatta az északi szenátorokat, részben ennek is köszönhető, hogy cége jelentős megrendeléseket kapott, amelyeket a piaci árnál drágábban teljesített, miközben versenytársai hoppon maradtak.
1861-ben váratlanul árulónak kiáltották ki a sajtóban, mert a Konföderációnak is adott el fegyvereket (bár az ekkor még nem esett tiltás alá). Hogy a további vádakat megelőzzék, Connecticut államban ezredesként léptették be a seregbe.
A csatamezőn végül soha nem kellett helyt állnia. Az 1862 januárjában elhunyt Colt 15 millió dolláros vagyont hagyott örökül maga után.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap