John Lennonban látta legnagyobb ellenfelét a bukástól rettegő Nixon elnök
2022. november 30. 16:26 Múlt-kor
Korábban
Az elnök diadala
A Bevándorlási és Honosítási Szolgálat 1972 márciusában megtagadta, hogy meghosszabbítsák Lennonék vízumát, és elrendelte a kitoloncolási eljárás megkezdését. Mivel az egykori Beatles-tag nem rendelkezett különösebb jogi hatalommal, elsősorban arra törekedtek, hogy az ismertségét növeljék.
1972 februárjában például egy hétig ők töltötték be a híres The Mike Douglas Show házigazdai szerepét. Emellett pedig számtalan rajongó foglalt állást Lennon mellett, tiltakoztak az FBI tevékenysége és a Bevándorlási és Honosítási Szolgálat döntése ellen.
Lennon FBI-aktájának egyik lapja, melyen politikai szervezeteknek való adakozását és e szervezetek kommunikációját követték 1972 elején
A Plastic Ono Band 1972-es albuma, a Some Time in New York úgy jelent meg, hogy egy petíciót csatoltak hozzá, amelyet a vásárlók kitölthettek és elküldhettek utóbbi szervezetnek. Olyan híres emberek is kiálltak Lennonék mellett, mint Bob Dylan, aki egy nyílt levélben fogalmazta meg, hogy a párosnak maradnia kellene.
Ám a különböző kormányzati intézkedések, párosítva a megfigyelésekkel, tulajdonképpen célt értek, mivel Lennon 1972 májusában nyilvánosan bejelentette, hogy a republikánus konvenció idejére felfüggeszti a részvételét a különböző tiltakozásokon.
A republikánusoknak ugyanis az volt a félelme, hogy a zenész „követi” a rendezvényeiket, vagy párhuzamosan ugyanoda hirdet meg nagyszabású koncerteket vagy sajtóeseményeket, hogy ezzel elvonja a figyelmet a párt kampányától.
1972. november 7-én Richard Nixon megnyerte a választásokat, ráadásul az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb arányú győzelmét aratta.
Bár a demokrata párti ellenfele, George McGovern szimpatizált Lennonék békepárti eszméivel, ezeket Nixon csapata sikeresen fordította ellene, és úgy állította be a jelöltet, mint aki szimpatizál a szélsőbaloldali eszmékkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.