Jane Austen regényeinek ritka első kiadásai kerültek kalapács alá Angliában
2022. december 19. 11:27 MTI
Nem kevesebb mint 181 000 fontért (73,6 millió forint) vették meg Jane Austen öt regényének első kiadását egy gloucestershire-i aukción.
Jane Austen egy nővére, Cassandra által 1810 körül készített festményen
Korábban
Az írónő Büszkeség és balítélet című regényének egyik első példánya átszámítva 42,8 millió forintért kelt el a cirencesteri Dominic Winter aukciósház árverésen.
Az először 1813-ban kiadott könyv első kiadásából mindössze 1500 példányt nyomtattak.
A könyveket egy brit magángyűjtő még a hetvenes és a nyolcvanas években vásárolta, és a lánya bocsátotta őket árverésre.
Az öt, aukcióra felkínált könyv közül a legritkább az írónő Értelem és érzelem című regénye volt, amelyet először a szerző feltüntetése nélkül, ezer példányban adtak ki.
Ez a könyv 62 000 fontért (28,9 millió forint) cserélt gazdát. Jane Austen Emma című regényét 12 800 fontért (5,9 millió forint), A mansfieldi kastélyt 8400 fontért (3,9 millió forint) míg A klastrom titkát 6800 fontért (3,1 millió forint) vásárolták meg.
Jane Austen 1775. december 16-án született a hampshire-i Steventonban.
Első regényét, az Elinor és Marianne-t 1795-ben írta, s 1811-ben ez jelent meg Értelem és érzelem címen.
Igazi népszerűséget és sikert második regénye, a Büszkeség és balítélet hozott számára 1813-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.