Aki halála után lett kétszeres Oscar-jelölt
2015. szeptember 30. 10:04 MTI
Hatvan éve, 1955. szeptember 30-án halt meg James Dean amerikai filmszínész, nemzedékének legendás alakja. Az övé az egyik leglátványosabb és legrövidebb karrier a filmvilágban: alig több mint egy év alatt három filmmel futott be Hollywoodban.
Korábban
1931. február 8-án született az Indiana állambeli Marionban, apja fogtechnikus volt. Ötéves korában családjával Los Angelesbe költözött. Kilencévesen elvesztette anyját, s ettől kezdve nagynénje és nagybátyja nevelte egy farmon a közép-amerikai Fairmontban. 1950-ben a Kaliforniai Egyetem diákja lett, és beiratkozott James Whitmore színésziskolájába. 1951-ben félbehagyta tanulmányait, és Whitmore tanácsát megfogadva New Yorkba költözött, hogy főállású színész legyen. Döntése miatt megromlott kapcsolata az apjával. A keleti parton sikerült elcsípnie néhány reklámszerződést és kisebb szerepet. Összesen több mint harminc tévéfilmben szerepelt, egyszer még Ronald Reagannel is forgatott.
1952-ben kapta első főszerepét a Broadway-n a See the Jaguar című darabban, amely egy tizenhat éves fiúról szól, akit háborodott anyja egy jégverembe zárt. 1954-ben a The Immoralist című színpadi műben egy arab dzsigolót játszott, ekkor fedezte fel Elia Kazan rendező, aki John Steinbeck Édentől keletre című művének megfilmesítésére készült. Dean - életében először - repülőre szállt, és Hollywoodba repült. Minden vagyona elfért egy barna papírzacskóban. Amikor megkapta az előleget, nyomban vásárolt egy használt MG sportkocsit. Imádta a sebességet, és motoron száguldozva már kamaszévei óta feszegette a saját határait.
Az Édentől keletre (1955) című filmben Cal Trask, az apai szeretet után sóvárgó fiú szerepe meghozta számára a világhírt. Érzékeny, féktelen és türelmetlen, de szeretnivaló jellemet formált meg a Haragban a világgal című moziban is, úgy szólaltatva meg nyugtalan nemzedéke, az Eisenhower-korszak ifjúsága életérzését, ahogyan arra addig senki sem volt képes. E két film elegendő volt ahhoz, hogy megalapozza kultuszát. A Warner Brothers még a forgatás közben megemelte a Haragban a világgal költségvetését, és az addig fekete-fehérben felvett jeleneteket is színes, szélesvásznú változatban készítették el. Hét évre szóló szerződést kötött a stúdióval, és Rock Hudson, valamint Elizabeth Taylor mögött a harmadik legjobban fizetett sztárja volt az Óriás című filmnek.
James Deané az egyik leglátványosabb és legrövidebb karrier a filmvilágban: alig több mint egy év és három film. Ráadásul a három közül kettőben (Édentől keletre, Haragban a világgal) Oscar-díjra jelölték, mindkétszer posztumusz, ami a mai napig rekord. Ha nem forgatott, az autóversenyzés töltötte ki idejét, a végzete is ez lett. Az Óriás befejezése után vásárolt egy Porsche 550 Spydert, és benevezett a salinasi autóversenyre. 1955. szeptember 30-án Salinasba tartott, amikor Paso Robles közelében, egy útkereszteződésben több mint 115 mérföldes (185 kilométeres) sebességgel belerohant egy másik autóba. Azonnal meghalt. Halála valóságos hisztériát keltett. Még éppen csak szárnyait bontogatta a rock and roll, máris a legnagyobb rocksztároknak kijáró imádattal siratták el. Néhány héttel a baleset után a roncs Porschét kiállították Los Angelesben, a rajongók 50 centért nézhették meg. A gyászolók borzongva bámulták a maradványt, le-letörtek belőle egy-egy darabot, végül alig maradt belőle valami. Fairmontban temették el, síremlékét többször ellopták, de eddig még mindig megkerült.
Deant szerette a kamera, és ő is odavolt a fotózásokért. Igényelte is, hogy mindenhová elkísérjék, még a halála napján is követte egy fotós. A leghíresebb felvételeket a Magnum fotósa, Dennis Stock készítette róla. Az egyik legismertebb és legtöbbet közölt fénykép az esős Times Square-n készült: a magányos Dean felhajtott gallérú, hosszú kabátban sétál, szájában cigarettával. A lázadó színész rövid pályafutása alatt ezt a kívülálló, kivetett fiatalember képet erősítette magáról. A rajongókkal ellentétben színésztársai nem mindig nyilatkoztak róla elismerően. Sokan önzőnek, önimádónak tartották, aki folyamatos figyelmet igényel. Rövid életéről könyvek hosszú sora jelent meg, slágerek tucatjában énekelték meg. Halálának negyvenedik évfordulóján, 1995-ben az amerikai posta 325 millió példányban bocsátott ki bélyeget arcképével. Életéről dokumentum- és játékfilmek készültek. A legutóbbit a 2015. évi Berlinalén mutatták be Life címmel, az alkotás a fiatal színész és Dennis Stock kapcsolatát mutatja be Anton Corbijn rendezésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap