Indokolatlanul tartotta árulónak Görgeit Kossuth
2019. május 21. 11:21 MTI
Korábban
Győzelmek és viszály
Az 1849. február 26-27-i vesztes kápolnai ütközet után, a tiszafüredi haditanácsban a tisztek nagy részét maga mögött tudva elérte az egy hónappal korábban kinevezett fővezér, a lengyel Henryk Dembiński felmentését. Kossuth Görgeit, majd néhány nap múlva Vetter Antalt nevezte ki fővezérré, Vetter betegsége miatt március 31-től ideiglenes fővezérként Görgei irányította a tavaszi hadjáratot.
A honvédsereg áprilisban győzelemről győzelemre haladva felszabadította a Duna-Tisza közét és a Felvidéket, a komáromi csata után az Észak-Dunántúlt. Görgei nem Bécs ellen indult, hanem Budát vette ostrom alá, majd foglalta el három hét után. Ezzel egyetértett Kossuth is, aki - jóllehet igen rossz személyes viszonyban voltak - őt nevezte ki az áprilisban alakult Szemere-kormány hadügyminiszterévé.
A katonai szempontokat előtérbe helyező Görgei és a politikus Kossuth ellentétei nyílt viszálykodássá fajultak. Az orosz intervenció után, a július 2-i komáromi csatában Görgei visszaverte Haynau táborszernagy kétszeres túlerőben lévő seregeit, de ő maga súlyosan megsérült, amikor egy válságos pillanatban személyesen vezette a huszárok rohamát.
Sebesülésére hivatkozva Kossuth a fővezérségről, majd a hadügyminiszterségről is leváltotta, de katonái kitartottak mellette. Ekkor hajtotta végre legbravúrosabb hadműveletét, Komáromtól Aradig visszavonulva egy hónapon át saját erői négyszeresét kötötte le, megakadályozva az orosz és osztrák főerők egyesülését, de a szabadságharc bukását csak elodázni tudta.
A fősereg temesvári veresége után, augusztus 11-én Kossuth diktátorrá nevezte ki, és teljhatalommal ruházta fel. Görgei a reménytelen helyzetben más lehetőséget nem látva, tiszttársaival egyetértésben, két nappal később Világosnál letette a fegyvert az oroszok előtt.
"A háború nem vala cél, csak eszköz a haza megmentésére..., én leteszem a fegyvert, hogy békés polgártársaimat, kiket ezentúl megvédeni gyönge vagyok, mentsem meg legalább a háború iszonyaitól" - írta.
Kossuth e cselekedetéért - mára bizonyosan tudható, hogy indokolatlanul - árulónak bélyegezte és a "nemzet Júdásának" nevezte, a vádat életének hátralévő 67 évében méltóságteljes nyugalommal viselte.
A cár személyes közbenjárására elkerülte az aradi vértanúk sorsát, de száműzetésre ítélték, Klagenfurtban tartották házi őrizetben családjával együtt. 1867-ben, a kiegyezés után térhetett csak haza, de az erkölcsi bojkott miatt nem kapott állást.
Egy ideig a Lánchídnál volt alkalmazva, ezután Visegrádon élt visszavonultan. Életének kilencvenkilencedik évében, Buda visszavételének 67. évfordulóján érte a halál, 1916. május 21-én. Sírja a Kerepesi temetőben található, nem messze Kossuth Lajos mauzóleumától.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap