Indiáról és a gulágról szóló Sára-forgatókönyvek jelentek meg könyvként
2018. szeptember 10. 16:19 MTI
Neves filmes alkotók megvalósulatlan forgatókönyvei olvashatók egy nemrég indult könyvsorozatban. A Láthatatlan filmtörténet című széria egyik friss kötetében Sára Sándor két ilyen munkája szerepel.
Korábban
„Nem megszokott, hogy a forgatókönyvek megjelenjenek, bár előfordul. Ezek a kötetek nyilvánvalóan nem fognak kiváltani általános érdeklődést, de egy szűkebb kör számára, akik a filmmel foglalkoznak, filmklubokba járnak, filmet tanítanak, érdekesek lehetnek ezek a könyvek” – mondta Sára Sándor az M5 kulturális csatorna Hétvégi Belépő című szombat délelőtti műsorában.
Mint kifejtette, ami nem valósult meg, az ugyanúgy része egy alkotó munkásságának, mint ami megvalósult. A Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Magyar Művészeti Akadémia közös könyvsorozatában most megjelent kötetben Sára Sándor és Dobai Péter közös munkája, a Dear India, illetve a Kardos Istvánnal együtt készült Transzszibériai álom olvasható. A Dear India Amrita Sher-Gil magyar-indiai festőnő életét dolgozza fel, a Transzszibériai álom pedig egy tragikus gulágtörténetet idéz fel.
„Az irodalmi szöveg alapján készült Dear India azért nem valósulhatott meg, mert nem volt rá elég pénz. Indiai-magyar koprodukcióban dolgoztunk rajta, az indiai fél állta is a költségek felét, a másik felét sajnos nem tudtuk Magyarországon összeszedni rá. A Transzszibériai álom inkább technikai jellegű forgatókönyv. A téma a kelet-európai gulág, amiről sok dokumentumfilm készült, de azért akartam játékfilmet is, mert az külföldön is be tudta volna mutatni az ott elég ismeretlen történetet” – mondta Sára Sándor.
Megjegyezte, hogy a magyar filmek forgatókönyveit a filmtudományi intézet tárolja, ott ezek elérhetőek. A Láthatatlan filmtörténet című sorozat másik most megjelent kötete Szőts István Tetemrehívás című forgatókönyve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó
- Autóbaleset vetett véget James Dean látványosan induló karrierjének
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap