Így akarja eltörölni a múltat az Iszlám Állam
2015. március 12. 18:32
Korábban
Könyvégetés a Moszuli Egyetemen
Néhány nappal a moszuli könyvtár kifosztását követően a fegyveresek betörtek a Moszuli Egyetem könyvtárába is, ahol a diákok szeme láttára égettek el több száz könyvet. Az egyik neve elhallgatását kérő történészprofesszor elmondása szerint a szélsőséges szervezet tagjai januárban kezdték meg a moszuli könyvtárak fosztogatását. Súlyos károk keletkeztek a Szunnita Muzulmán Könyvtár és a 265 éves katolikus egyházi könyvtár gyűjteményében, illetve a dominikánusok és a Moszuli Múzeum könyvtárában, ahol i. e. 5000-ből származó emlékeket is őriznek. E művek további sorsa ismeretlen, egyesek azonban tudni vélik, hogy az értékes könyvek és ereklyék egy része a feketepiacon végzi.
Hakim al-Zamili iraki képviselő, a parlament védelmi bizottságának elnöke Bagdad 1258-as, mongolok által történt kifosztásához hasonlította a történteket. „Az egyetlen különbség, hogy a mongolok a Tigrisbe hajították a könyveket, míg a Daesh (az Iszlám Állam arabul - a szerk.) elégeti őket. Más metódus, de ugyanaz a mentalitás” - fogalmazott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.