Hitler jelent meg egy kifestőben színezés után
2017. április 7. 08:28 MTI
Ki kellett vonnia a forgalomból egy kifestőt a holland Kruidvat drogérialáncnak, mert egy gyerekeknek szánt kifestőjükben a számok szerint kiszínezett ábrán Adolf Hitler náci zsarnok portréja jelent meg - értesült a BBC hírportálja.
Korábban
A holland kiskereskedelmi lánc bocsánatot kért a pórul járt vevőktől, azt állítván: tudtukon kívül árusították a hitleres kifestőt. A képen, melyet néhány gyerek ki is színezett, a barna egyenruhás Hitler náci üdvözlésre lendíti az egyik karját, a másikon horogkeresztes karszalagot visel. A Kruidvat közölte, hogy "mélységesen sajnálja, ami történt" és azonnal kivonta a terméket a forgalomból. A kifestő Indiában készült, ám azt nem tudni, hogy került bele a hitleres rajz.
"Az a gyanúm, hogy a készítő kapott valahonnan egy hírességeket ábrázoló könyvet, abból választott ki párat és szerencsétlenségére ezek között volt a náci diktátor is. Talán nem ismert rá" - magyarázta a helyi lapoknak a Trifora kiadó szóvivője. Hozzátette, hogy a Kleuren op Code című kifestőben olyan jelentős történelmi alakok kaptak helyet, mint Nelson Mandela, Albert Einstein és Abraham Lincoln.
"A körülmények szerencsétlen összjátékáról van szó. Ellenőriztük a fordítást, de nem néztük végig a rajzokat" - mondta a szóvivő. Csak akkor értesültek a hibáról, amikor a könyv a polcokra került és a megdöbbent szülők elkezdtek fotókat küldeni a kiadó közösségimédia-oldalaira. Egyik szülő a Hitler-rajzot posztolta, alá pedig ezt írta: "Szép a színezőtök!" Egy másik vevő egy szót írt: szégyen. A Kruidvat elmondta, csak fél napig árulták a kiadványt és azonnal levették a polcokról, ahogy a botrányra fény derült. A vevők visszakapják a füzet árát - ígérték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.