Híres személyek bizarr szokásai
2015. február 23. 10:20
Korábban
A politikus, aki a kádban vitatta meg az államügyeket
Winston Churchill esti rituáléiban semmi különleges nem volt, hacsak nem az, hogy mindent óramű pontossággal csinált. Az irodalmi Nobel-díjas politikus napi rutinjáról Mason Currey írt Daily Rituals: How Artists Work című könyvében, amelyből kiderül, hogy Churchill este ötkor egy gyenge whiskyt hörpintett fel szódával, majd ledőlt, és másfél órát szundikált, így gyakorlatilag 24 óra alatt másfél napig tudott dolgozni. Ezt a szokását még Kubában vette fel, ahova azért ment, hogy megfigyelje a spanyolok és a helyi gerillák küzdelmét.
Mikor a rövid sziesztát követően fél 7-kor felébredt, fürdőt vett, majd felöltözött és 8-kor elköltötte vacsoráját. Amely egyébként a nap legfontosabb étkezése volt, hiszen Churchill ekkor igazi társasági életet élt: szivarról szivarra gyújtott, ivott, s tette mindezt akár éjszakába nyúlóan. Mikor már mindenki elaludt, a kormányfő asztalához ült és még vagy egy órán át dolgozott. A ködös Albionban igen szokatlannak tetsző alvási szokásai miatt Churchill állítólag a kádban elterülve vitatott meg bizonyos politikai kérdéseket a háborús kabinettel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap