Hihetetlen összegért talált gazdára a levél, amelyben Einstein leírta híres képletét
2021. május 25. 13:47 MTI
Több mint 1,2 millió dollárért kelt el Albert Einstein levele, amelyben saját kezűleg leírja híres E=mc2 képletét. A vételár körülbelül háromszorosa lett annak, mint amire előzetesen számítottak az aukciósház szakemberei.
Korábban
A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) Einstein-iratok projektje és a Jeruzsálemi Héber Egyetem levéltárosai szerint a képletnek csupán három másik olyan kézzel írt példánya létezik, amelyben Einstein maga írta le híres, világot megváltoztató egyenletét: a képlet a relativitáselmélet kidolgozása közben született.
Ez a negyedik példány az egyedüli, amely magángyűjteményben van, és csak a közelmúltban vált ismertté a bostoni RR Aukciósház szerint. Szakemberei úgy becsülték, hogy hozzávetőlegesen 400 ezer dollárért fog elkelni a ritkaság.
Az E=mc2 egyenlet (ahol c a fénysebességet, E az energiát, m pedig a tömeget jelenti) megmutatta a tömeg és az energia ekvivalenciáját, vagyis azt, hogy minden energiához tömeg és minden tömeghez energia tartozik. A képlet alapjaiban változtatta meg a fizika 20. századi irányvonalait.
Az egyoldalas levelet németül írta a fizikus Ludwik Silberstein lengyel származású amerikai fizikusnak 1946. október 26-án. Silberstein Einstein elméleteinek jól ismert bírálója volt, több elméletét is megkérdőjelezte.
„Kérdésedre választ lehet adni az E=mc2 képlettel, műveltség nélkül” – írta Einstein a Princeton Egyetem fejlécével ellátott levélpapíron.
A levél korábban Silberstein magánarchívumának részét képezte, amelyet örökösei eladtak.
A vevőt nem nevezte meg az aukciósház, csupán annyit árultak el róla, hogy egy anonimitását megőrzését kérő dokumentumgyűjtő.
A levélritkaságért ádáz licitcsata folyt. Kezdetben öten licitáltak, de amikor az ár elérte a 700 ezer dollárt, csak ketten maradtak versenyben – közölte Bobby Livingstone, az aukciósház alelnöke.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap