Hihetetlen képek a századfordulós női bokszolókról
2018. május 31. 13:28 Múlt-kor
Londonban a női ökölvívás az 1720-as években vette kezdetét, a cél a pénzjutalom és a látványosság volt. Szabályok ekkor még nem léteztek, így annak rendje és módja szerint a 19. századra már egy igen hírhedt és véres sporttá nőtte ki magát. A Vintage Everyday összeállításában szerelő fotókon lévő asszonyokat látva ma már csak mosolygunk, pedig az olykor fűzős ruhákban és több rétegnyi szoknyában küzdő amazonok komoly károkat tudtak okozni a másikban. A főként Ausztráliában, a Brit-szigeteken és az Egyesült Államokban elterjedt ökölvívás olykor birkózásba fordult, volt, hogy puszta kézzel – bokszkesztyű nélkül – estek a másiknak. A népszerű látványosság már akkor is tisztán kereskedelmi célú volt, a küzdelmek sokszor egy olyan show keretében zajlottak, ahol sziámi ikreket vagy törpéket is mutogattak a nagyérdeműnek. A 19. század második felében több amerikai és európai államban is betiltották a női küzdelmeket, ám titokban természetesen továbbra is zajlottak, majd szervezettebb keretek között újból engedélyezték őket.
Korábban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap