Hét meglepő tény az orvoslás történetéből
2016. február 17. 08:26
Korábban
A csodaszer, amely mindent gyógyított
A történelem során uralkodónak lenni felettébb veszélyes hivatásnak számított, mivel szinte mindig akadt valaki, aki meg akart szabadulni az éppen aktuális királytól, fejedelemtől, fáraótól vagy császártól. Nem volt ez másképp VI. Mithridatész pontoszi királlyal sem, aki a legenda szerint úgy próbálta meg hatástalanítani a mérgeket, hogy kis dózist juttatott be a gyilkos szerekből a szervezetébe, majd fokozatosan növelte az adagokat. Állítólag a börtönében sínylődő rabokon különböző toxikológiai kísérleteket is végzett, és tudósai ennek eredményeképpen fejlesztették ki az ún. mithridatét, amely minden ellenmérget egyetlen formulában egyesített.
Miután Pompeius i. e. 66-ban legyőzte Mithridatész seregét, a recept állítólag Rómába is eljutott, és Nero császár orvosa, Andromakhosz közel egy évszázaddal később ennek alapján fejlesztette ki 64 alapanyagból álló csodaszerét, a theriakát. Bár főként növényi összetevőkből (köztük ópiumból) állt, viperahúst is felhasználtak a készítése során. Eleinte szkeptikusan tekintettek az új gyógyszerre, később azonban az egész világon elterjedt, drága medicinává vált. A 12. századra Velence vált a csodaszer fő exportőrévé, amely Európában, az arab világban és Kínában is nagy népszerűségnek örvendett. A siker évszázadai 1745-ben értek véget, amikor William Heberden angol orvos kijelentette, hogy a theriakának valójában közel sincs olyan jótékony hatása, mint amilyet tulajdonítanak neki, és a rómaiak kiszínezték a történetet, hogy hatékonyabban kereskedhessenek a szerrel. A theriaka ennek ellenére még a 19. századi európai gyógyszerkönyvekben is felbukkant.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap