Hét különösen ronda uralkodó a történelemből
2018. szeptember 20. 12:08 Múlt-kor
Korábban
III. Károly, a nagyorrú
A Napkirály dédunokájaként III. Károly arcberendezését a Bourbonok jellegzetesen nagy és kiugró orra dominálta. A madridi királyi udvarban szigorú és vallásos nevelést kapó herceg igen tartott erőskezű édesanyjától, akire külsőleg rendkívüli módon hasonlított. 15 éves korától Parma hercege, majd Nápoly és Szicília királya, 1759-től haláláig pedig a spanyol trón birtokosa volt.
Őszinte szeretet és tiszta hűség kötötte feleségéhez, a nála nyolc évvel fiatalabb Mária Amália Krisztina szász és lengyel hercegnőhöz, akinek 1760-ban bekövetkezett halála után többé nem házasodott meg, s szeretőkről sem tesznek említést a róla fennmaradt írások. A vadászat megszállottja volt, ám furcsa módon a bikaviadalokat betiltotta, mert kegyetlennek és civilizálatlannak tartotta őket.
Mélyreható reformokkal igyekezett megmenteni eladósodott országát, csökkenteni az egyház hatalmát, élénkíteni a kereskedelmet, modernizálni, s a háborúkat kerülni – ami nem mindig sikerült, s több gyarmatot el is veszített. A felvilágosodás híveként korlátozta az inkvizíciót, és újításainak köszönhetően Spanyolországban – rövid ideig tartó – gazdasági és kulturális felvirágzás kezdődött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap