Hét különös és bizarr csata a középkorból
2020. október 13. 08:29 Múlt-kor
Korábban
A túlterhelt norvégok
A fimreitei tengeri csatában 1184. június 15-én V. Magnus norvég király 26 darab, igen nagy méretű – ezáltal a keskeny fjordban kevéssé irányítható – hajóval vonult fel a trónjára törő Sverre Sigurdsson 14 hajót számláló flottája ellen, amelynek éke a hatalmas Mariasuda volt.
A létszámhátrányban lévő trónbitorló serege képzett matrózokból állt, akik ügyes módon kényszerítették térdre az ellenfelet.
Míg a Mariasuda kezdetben feltartotta a királyi gályák közel felét, a többiek hajóról hajóra süllyesztették el a királyi flottát, amelynek tengerészei még időben átugráltak az ép gályákra, amelyek egy idő után már nem bírták el a súlyukat, és a zsúfoltság miatt süllyedtek a fjord fenekére.
Utoljára a királyi zászlóshajó pusztult el Magnusszal a fedélzetén, akinek a trónját elfoglalhatta a végül 18 évet uralkodó Sverre Sigurdsson.
A skandináv ország egyik legfontosabb középkori királyát eredetileg papnak szánták, ám amint meghallotta, hogy ő II. Sigurd norvég király fia, aki 1155-ben halt meg, felkerekedett, és magának követelte a trónt.
Az ilyen esetek egyébként igen gyakoriak voltak a norvég történelemben.
Az V. Magnusszal szemben álló „nyírfalábúak” vezetőjeként – akik olyan szegények voltak, hogy még ruhájuk sem volt, hanem nyírfa kérgével fedték be lábukat és derekukat – végül elérte célját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.