Hét jóslat, amely valóra vált
2015. május 29. 08:35
Korábban
A nagy londoni tűzvész
Nostradamusnak, a francia reneszánsz egyik meghatározó alakjának, aki a gyógyszerészet, a botanika, az orvostudomány, a csillagászat, az asztrológia és a jóslás mesterségében is európai hírnévre tett szert, A próféciák című műve 1550 és 1568 között többször is megjelent. A csillagok állásából való jóslása mellett éjjelente állítólag elragadtatott állapotba került, s szemei előtt megjelent a jövő, amit másnap reggel szorgosan lejegyzetelt, s asztrológiai tudása segítségével megpróbálta értelmezni, az idejét és helyét pedig kiszámolni. Az 1550-es évek végétől a négysoros ún. centuriák írásába kezdett, amelyek homályos stílusban közölték az olvasóval az eljövendőt.
Zavaros írásaiban néhány fantáziadús szakértő szerint Nostradamus megjövendölte Felice Perretti néhány évvel későbbi pápává szentelését (V. Sixtus), a saját halálát, a francia forradalmat, Napóleon fellépését, az amerikai polgárháborút, a Népszövetség széthullását, Hitler uralmát, a világháborúkat, az atombombát, Kennedy halálát, valamint a holdraszállást is.
Egyik, 1555-ben keletkezett centuriájában ezt írta: „Az igazak vérét követeli majd a londoni tűz a 66-os esztendőben”. A Nostradamus jóslataiban hívők szerint ez az 1666-os londoni tűzvészre utal. Ebben az évben a király szolgálatában álló Thomas Farrinor súlyos gondatlanságot követett el: a hajnali kenyérsütés után a kemencéjében hagyta a parazsat, amely végül szikrákat hányva lángba borította a pékséget. Az erős keleti szél miatt a tűz percek alatt átterjedt a környező, kátránnyal szigetelt, szorosan épült, faszerkezetű házakra. A néhány óra alatt tűzviharrá változott csapás négy napon át tombolt, elpusztítva a félmilliós London mintegy négyötödét. A korabeli pletyka szerint az ellenséges hollandok vagy a pápisták számlájára írható a katasztrófa.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap