Hét horrorfilm, amelyet valós események ihlettek
2018. október 31. 19:11 Múlt-kor
Korábban
A rettegés háza (1979)
A rettegés háza (The Amityville Horror) címet viselő 1977-es könyv, illetve az ebből 1979-ben készült film története egyetlen férfival kezdődök: Ronald DeFeo Jr.-ral. Louise és Ronald DeFeo Sr. Legidősebb fia szüleivel és négy kisebb testvérével lakott együtt a New York állambeli Long Island szigeten található Amityville-ben, az Ocean Avenue 112-es szám alatti, „holland gyarmati” stílusban épült házban.
1974. november 13-án este 6:30 körül a 23 éves DeFeo berohant a Henry's Bar nevű szórakozóhelyre, és segítséget kért, mert valaki lelőtte szüleit. Egy kisebb csoport emberrel az Ocean Avenue-ra vonultak, ahol holtan találták a két szülőt, és értesítették a rendőrséget. A kiérkező rendőrök átkutatták a házat, és rátaláltak a négy halott testvérre is.
DeFeót a saját biztonsága érdekében a rendőrségre vitték, miután azt mondta a rendőröknek, hogy szerinte a maffia ismert bérgyilkosa, Louis Falini a felelős. Kihallgatása során azonban sorozatos ellentmondásokba keveredett, és másnap bevallotta, hogy ő követte el a gyilkosságokat, majd elárulta, hol szabadult meg a bizonyítékoktól, többek között a gyilkos fegyvertől, egy.35-ös kaliberű Marlin alsókulcsos puskától.
Továbbra is kérdéses, hogyan lehet, hogy a hat áldozat egyike sem ébredt fel a lövöldözésre, és a környéken sem hallott senki lövéseket, annak ellenére, hogy DeFeo semmiféle hangtompítót nem használt – az áldozatok mindegyikét saját ágyában érte a lövés, és semmiféle kábító vagy bódító hatású szert sem találtak egyikőjük szervezetében sem. Szintén ismeretlen DeFeo indítéka – köztudott volt ismerőseik körében, hogy a heroint és LSD-t is használó férfi rossz viszonyban volt édesapjával, ezen túl azonban nem talált magyarázatot a nyomozás a borzalmas tettre. A maffiaszál nem zárható ki minden kétséget kizáróan, mivel az idősebb DeFeo nagybátyja, Pete DeFeo a hírhedt Genovese-maffiacsalád egyik kápója volt. Ronald DeFeo Jr.-t mindazonáltal hatszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság, amelyet napjainkban is tölt.
Az Ocean Avenue 112 következő tulajdonosai, George és Kathy Lutz 1975 decemberében költöztek az ingatlanba három gyermekükkel. 28 nappal később elhagyták a házat, azt állítva, hogy paranormális jelenségek tartották őket rettegésben ottlétük alatt. Az elbeszélésük alapján készült könyv, illetve film szerint a házat kísértő rosszindulatú erők többféleképpen kergették az őrület határára a családot – a családfő, George Lutz rendszeresen felébredt hajnali 3:15-kor (a gyilkosságok körülbelüli időpontja), Kathyt rémálmok gyötörték, a gyermekek korábbi szokásukkal ellentétben hasukon kezdtek el aludni (ahogy a meggyilkolt DeFeo-testvéreket megtalálták), továbbá rejtélyes hangok szóltak a család tagjaihoz, különösen, amikor megpróbálták katolikus módon megáldani a házat. A könyv és a film szerint a ház egy olyan helyen épült, ahol korábban a helyi sinekok indiánok törzsük haldokló és mentális betegségben szenvedő tagjait helyezték ki meghalni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.