Hét horrorfilm, amelyet valós események ihlettek
2018. október 31. 19:11 Múlt-kor
Gyakori mondás, hogy a legjobb történeteket az élet írja. Ez sok esetben igaz fordítva is: az emberi természet sokszor képes nagyobb borzalmak elkövetésére, mint amekkorát az elme ki tud találni fiktív történet gyanánt. Alább olvasható hét horrorfilm, amelyeket megtörtént esetek ihlettek.
Korábban
Démonok között (2013)
A 2013-as Démonok között, valamint annak 2015-ös folytatását ihlető állítólagos szellemjárások annyira rémisztőek, hogy az ember azt gondolja, ilyet kizárólag az írók fantáziája szülhet. A filmeknek azonban több valóságalapja lehet, mint hinnénk.
A filmsorozat Ed és Lorraine Warren életének fejezeteit dolgozza fel. A korábban tengerészként és rendőrként szolgáló, 2006-ban elhunyt Ed saját bevallása szerint autodidakta „démonológus” volt akit a katolikus egyház felhatalmazott ördögűzések végzésére (erre sosem szolgált bizonyítékkal), felesége, Lorraine pedig állítása szerint tisztánlátó és médium, aki a házaspár által leírt esetekben e tulajdonságai segítségével tudott kommunikálni különféle nem e világi lényekkel, amelyeket férje kutatott fel. A pár 1952-ben megalapította az Új-Angliai Pszichikai Kutatás Társaságát (New England Society for Psychic Research), és számos általuk tapasztalt eseményt könyv formájában is megírtak.
A 2013-as Démonok között (The Conjuring) című film egy 1971-es esetet dolgoz fel, amikor a Rhode Island állambeli Harrisville-ben a Perron család egy 14 szobás tanyasi házba költözött, és ott különös jelenségeket tapasztalt. A család eleinte nem tulajdonított jelentőséget a furcsa zajokra, szagokra és el-eltűnő tárgyakra, amíg utána nem néztek a ház történetének. Mint kiderült, korábban nyolc nemzedéken át egyazon család tagjai éltek itt, akik közül többen is különös körülmények között lelték halálukat a házban vagy akörül.
A Perronék által talált információk szerint a 19. században a házban lakott egy Bathsheba nevű, boszorkánysággal vádolt nő, aki megölte saját gyermekét, majd öngyilkos lett, elátkozva bárkit, aki a földjére költözne. A család arra jutott, a boszorkány szelleme kísérthet a házban, ezért segítségül hívták a Warren-házaspárt. Warrenék egy évtizeden keresztül rendszeresen jártak a Perron-családhoz, azonban az ijesztő jelenségek nem szűntek meg.
Egy Lorraine által végzett szeánsz során a Warren-házaspár beszámolója szerint a családanyát, Carolynt megszállta Bathsheba szelleme, amelyet végül Ed Warren űzött ki belőle. A nő a szellem hatása alatt állítólag természetellenesen mély hangon beszélt, és megkísérelte megölni egyik lányát. A történtek ellenére a Perron család az 1980-as évekig a házban lakott, miután azonban elköltöztek, a különös jelenségek megszűntek.
A Warren-házaspárnak hasonló tapasztalata volt később az angliai Enfieldben, ahol elmondásuk szerint egy tárgyakat mozgató és dobáló szellem zaklatott egy családot az 1970-es évek végén. Ez az eset szolgált a film 2016-os folytatásának alapjául.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.