Hét híres kutya a történelemből
2020. június 16. 08:15 Kulcsár Ádám
Korábban
Rin Tin Tin, a hollywoodi sztár
1918 szeptemberében Lee Duncan tizedes a franciaországi Flirey falut, pontosabban annak a heves csatát követő romhalmazát vizsgálta át. Egy, a német császári haderőt ellátó kutyatelepen egyetlen jószág, egy német juhászkutya szuka maradt életben, amely öt, alig egyhetes kölykeit óvta.
Az amerikai katonák befogadták őket. Duncan egy szuka és egy kan kölyköt haza is vitt Amerikába, ám csupán az utóbbi, Rin Tin Tinre (Rinty) keresztelt érte meg a célállomást, Los Angelest.
A korábban lábát tört, ám számos trükkre megtanított eb 1922-ben 358 centis ugrásával megnyert egy ugróversenyt, amit kamera is rögzített.
Még abban az évben megkapta szerepét a The Man From Hell's River című filmben, amelyben egy lámpalázas farkast „helyettesített”.
Az idomított kutya hamar befutott, a Where the North Begins című film után pedig még 24 szerepet kapott.
Több ezer rajongói levél landolt a postaládájában, három rádióműsorban (!) is megszólaltatták, egy hollywoodi legenda szerint pedig 1929-ben a Legjobb színész kategóriában ő kapta a legtöbb szavazatot, ám az Akadémia végül úgy döntött, mégiscsak embernek ítélik oda a díjat.
1932-es halála sokakat megrázott, a rádiók adásukat megszakítva számoltak be a sztár eb kimúlásáról. Életéről később még egy film is készült, amelyben leszármazottja alakította őt.
Gazdája végül szülőföldjén, Franciaországban helyezte végső nyugalomra. Főként Rin Tin Tinnek köszönhető, hogy a német juhászkutya ma is igen népszerű.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap