Hét híres dadogó, akik befolyásolták a történelem menetét
2024. március 24. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Marilyn Monroe
Minden idők legismertebb szexszimbólumát, Kennedy elnök szeretőjét, a tragikusan fiatalon elhunyt Marilyn Monroe-t (1926-1962) senkinek sem kell bemutatni. Nem túlzás azt állítani, hogy az 50-es években különleges kisugárzásával férfiak millióit megbabonázó díva maga volt a megtestesült nőideál.
A második világháború alatt egy hadianyaggyár betanított munkásaként tevékenykedő Monroe bebizonyította: az amerikai álom létezik.
Kevesen tudják azonban, hogy a kis Norma Jeane beszédhibával küzdött. Egyik legjellegzetesebb védjegyét, lihegő, érzéki hangját is gyermekkori dadogásának köszönhette.
A beszédzavar idővel elmúlt, ám gimnáziumi éveire visszatért, és további két éven át megkeserítette a fiatal lány életét.
Bár végül egy beszédterapeuta segítségével elsajátította a helyes légzési technikát, és sikerült felülkerekednie a problémán, néha még felnőttként is előfordult, hogy elakadt a nyelve.
Beszédhibája a színpadon – sok, korábban hasonló problémával küzdő színész pályatársához hasonlóan – sokáig egyáltalán nem akadályozta.
Az 1962-es, vagyis a színésznő halála évében forgatott, és végül befejezetlenül maradt Something’s Got to Give című film felvételei során azonban a stresszes magánélete és drogfüggősége miatt egyre rosszabb mentális állapotba kerülő Monroe dadogása még egyszer – utoljára – visszatért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap