Hét híres dadogó
2020. március 19. 15:18 Múlt-kor
Korábban
Charles Darwin
A hivatalos egyházi teremtéstörténetet megkérdőjelező és az evolúcióelmélet alapjait lefektető nagyszabású mű, a Fajok eredete szerzőjének, Charles Darwinnak (1809-1882) már nagyapja, a III. György király magánorvosának felkért tudós, Erasmus Darwin is dadogott.
Bár az unoka beszédhibájáról keveset tudunk, annyi bizonyos, hogy a természettudós pályáját nem befolyásolta dadogása, amely csak enyhe formában jelentkezett. Ily módon Darwinnak nem okozott különösebb nehézséget, hogy a problémáját elfedje beszélgetőpartnerei vagy hallgatósága előtt. A teljes tünetmentességet azonban – a legtöbb dadogóhoz hasonlóan – nem tudta elérni. Ha beszélgetés közben izgatott volt, a mondatok első szavát gyakran enyhe dadogással ejtette ki, és különösen a „w”-vel kezdődő szavaknál akadtak problémái.
Darwin az enyhe dadogáson kívül számos egészségügyi problémával küzdött, amelyek az 1830-as évektől kezdve egész életén át végigkísérték. Gyomor- és szívpanaszai, valamint gyakran jelentkező remegése okát egyetlen orvos sem tudta megállapítani. Tény azonban, hogy a különös tünetek általában nyilvános szereplései, valamint hivatalos találkozók alkalmával, vagyis stresszhelyzetekben jelentkeztek, így nem kizárt, hogy beszédhibájával is összefüggtek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.