Hét fotó, amely megrázta a világot
2018. szeptember 6. 11:48 Múlt-kor
Korábban
A hullahalmok tetején
Hitler embertelen parancsainak megfelelően a második világháború során zsidókat, romákat, fogyatékkal élőket, homoszexuálisokat és a nácik további vallási, politikai ellenfeleit szállították vonattal kényszermunkatáborokba, ahol a kiválasztási folyamatot követően a foglyok 12-15 órás műszakokban dolgoztak a német hadiipar számára. A gyengébb, idősebb vagy nagyobb ellenállást tanúsító foglyokat közvetlenül a gyilkos gázkamrákba küldték, majd testüket tömegsírokba helyezték vagy máglyán égették el. Az 1942-i wannsee-i konferencián a nácik az európai zsidóság totális kiirtásáról hoztak döntést, a módszerek folyamatosan változtak: a lőfegyver általi csoportos kivégzéseket kipufogógázzal ölő teherautók váltották fel, majd a halálig tartó kényszermunka került sorra, végül pedig a gáz általi tömeges megsemmisítések technikáját alkalmazták a halálgyárakban. Az emberiség ellen elkövetett egyik legnagyobb bűn, a holokauszt során az európai zsidóság mintegy kétharmada vesztette életét.
A háború végére a Hannover melletti Bergen-Belsen vált a legismertebb náci haláltáborrá. Ahogy a szovjet front egyre közeledett Németországhoz, a többi táborból is ide szállították a zsidók tömegeit. 1945 elejére már 42 ezren zsúfolódtak össze, az ellátás fokozatosan akadozott. Az utolsó hónapokban a halálozás elérte a napi 300-500 főt, az éhségtől félőrült foglyok elkezdték enni a halottakat, víz szinte egyáltalán nem volt, az emberi maradványokat pedig a végén már buldózerrel tolták a tömegsírokba. Az április 15-én megérkező briteknek megdöbbentő kép tárult a szemük elé: 60 ezer csontig soványodott fogoly és több mint 10 ezer temetetlen halott zsúfolódott össze az alig 1 négyzetkilométernyi területen. A híres, 1945. május 1-jén a francia Roger Viollet által készített képen az áldozataiba gyakran benzint fecskendező Fritz Klein doktor a bergen-belseni koncentrációs tábor egyik tömegsírjában, a hullahalmok tetején látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.