Háromszor választották újra Budapest első polgármesterét

2019. június 5. 12:40 MTI

Kamermayer Károly jogász, Budapest első polgármestere 122 éve, 1897. június 5-én hunyt el Abbáziában (ma: Opatija, Horvátország). A Kerepesi temetőben állított síremléke Donáth Gyula alkotása. Emlékét szobor és tér is őrzi a Belvárosban.

Korábban

Német eredetű, jómódú pesti polgárcsaládból származott, apja üvegiparos volt, aki utóbb Károlyi György parádi üveggyárát vezette. Gyöngyösön járt gimnáziumba, majd az egri jogakadémia, később a pesti egyetem hallgatója lett, de amikor 1848-ban megkezdődtek a harcok, otthagyta az egyetemet, és honvédnak állt.

Utász közlegényként harcolta végig a tavaszi hadjárat csatáit, Komárom védelménél már főhadnagyként szolgált.

A fegyverletétel után folytatta tanulmányait, majd külföldre ment. Hazatérve a pesti dologházban ellenőrként, majd 1857-től a budai magisztrátusban tisztviselőként dolgozott. Megbízható, alapos munkája miatt 1861-ben Buda közigazgatási főjegyzőjévé választották, de az önkényuralom elleni tiltakozásul még ebben az évben lemondott hivataláról.

Európai tanulmánykörutat tett, elsősorban városépítési és városüzemeltetési kérdések foglalkoztatták. 1867-től 1873-ig Pest város választott tanácsnokaként új alapokra helyezte az adóügyeket és az állategészségügyet, neki köszönhetően valósult meg 1872-re a pesti közvágóhíd és az intézményesített marhavásár.

Közreműködött Pest, Buda és Óbuda egyesítési tervének kidolgozásában, s amikor 1873-ban Ferenc József Ráth Károlyt nevezte ki Budapest főpolgármesterévé, nagy többséggel választották meg polgármesternek. (Ekkoriban a polgármester volt a főváros tényleges vezetője, míg a főpolgármester javarészt reprezentatív funkciókat látott el.)

A következő években a „pesti háromkárolyok” - Ráth, Kamermayer és Gerlóczy Károly alpolgármester - indították el a fővárost a rohamos fejlődés útján.

Fáradhatatlan, megalkuvást nem ismerő, hatékony munkájának köszönhetően még háromszor (1879-ben, 1885-ben és 1891-ben) választotta újra a közgyűlés.

Kitűntetett szerepe volt a magyar nyelvű közigazgatás, az elöljáróságok kialakításában, a városépítési és szépítési munkálatokban, az új úthálózatok kialakításában, a régiek korszerűsítésében, közélelmezési és köztisztasági intézkedések meghozatalában, a vízvezeték-rendszerek és csatornahálózatok megépíttetésében, a szemétszállítás megszervezésében.

Működése alatt épült a Ferenc József (ma: Szabadság) híd, a Margit híd, a Déli összekötő vasúti híd, a Keleti pályaudvar, a Parlament, több kulturális intézmény, köztük az Operaház, a Vígszínház és a Műcsarnok, az Andrássy út a földalatti vasúttal, a Nagykörút, a vásárcsarnokok, köztük a Vámház körúti impozáns épület.

Mindemellett közkedvelt strandokat is létesített a nagyközönség számára – többek között a Széchenyi és a Rudas fürdőt -, amelyeket a hölgyek és urak váltakozva vehettek igénybe.

Tagja volt a Sasok asztaltársaságának, amely Ráth Károly „fősas” vezetésével a pesti Arany Sas fogadóban főleg várospolitikai kérdéseket vitatott meg kötetlen formában. Ínyenc ember hírében állt, kedvence a darált dióban meghempergetett, sült pulykamell volt.

A megbecsült városatya 1896-ban, huszonhárom év szolgálat után egészségi állapotára való tekintettel nyugdíjazását kérte. A Vámház körúti vásárcsarnok átadásán már egyszerű polgárként vett részt. Abbáziába (ma: Opatija, Horvátország) utazott gyógykezeltetni magát, ott hunyt el 1897. június 5-én. A Kerepesi temetőben állított síremléke Donáth Gyula alkotása. Emlékét szobor és tér is őrzi a Belvárosban.