Három múmiát szolgáltatott vissza Svájc Bolíviának
2023. november 22. 17:14
Az átadási ünnepségen Carine Ayélé Durand, a genfi Néprajzi Múzeum (MEG) igazgatója hangsúlyozta, a város „fontos etikai gesztust tesz azzal, hogy az emberi maradványokat visszaszolgáltatja jogos tulajdonosaiknak, mint ahogyan 2014-ben ezt már megtette az aotearoai (új-zélandi) maori nép kérésére”.
Korábban
Példamutató gesztus
„Genfnek, a béke és párbeszéd városának, nemzetközi szervezetek székhelyének példát kell mutatnia” – mondta Sami Kanaan, a városvezetés egyik tagja, amikor átadta a prekolumbán múmiákat tartalmazó ládákat Sabina Orellana Cruz bolíviai kulturális és dekolonializációs miniszternek.
Az etika jegyében nem mutatták meg az átadáson a három múmiát, két felnőttet és egy gyermeket.
Az újságírók csak három ládát láttak, amelyben három emberi test volt guggoló helyzetben, növényi szálakból font bundában.
A genfi Néprajzi Múzeum az elmúlt években vállalta, hogy megkönnyíti az emberi maradványok, temetkezési és rituális tárgyak feltétel nélküli visszaszolgáltatását jogos tulajdonosaiknak.
Többé nem állítanak ki emberi maradványokat
A múzeum 2022-ben döntött úgy, hogy nem állít ki emberi maradványokat, legfeljebb az érintett állam vagy közösség beleegyezésével.
A bolíviai hatóságok 2022 decemberében kérték a múmiák visszaszolgáltatását, miután a múzeum tájékoztatta őket, hogy a gyűjteményében vannak.
A múzeum szerint a három holttest a prekolumbián, azaz a spanyol hódítás előtt a Titicaca-tó közelében fekvő Bolíviai-magasföldön honos temetkezési szokások jegyeit viseli magán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.