Hallgatással gyászolta a szabadságharc bukását a nemzettudatot megzenésítő Erkel Ferenc
2021. november 7. 09:44 MTI
211 éve, 1810. november 7-én született Gyulán Erkel Ferenc, a Himnusz zenéjének szerzője, a magyar nemzeti opera megteremtője, a hazai zenei élet fáradhatatlan szervezője. Kiváló karmester is volt, Beethoven, Liszt, Wagner számos művét ő mutatta be a publikumnak.
Korábban
Német eredetű zenészcsaládból származott, gimnáziumi és zenei tanulmányait Nagyváradon, majd Pozsonyban végezte, itt írta első zeneműveit is. Ezután Kolozsvárra került zenetanárnak, az erdélyi városban már „remekjátszó hangászművészként”, azaz zongoristaként is kitűnt, a polihisztor Brassai Sámuel bíztatására a magyaros motívumokat is beépítette szerzeményeibe.
1835-ben került Pestre, a Pesti Magyar (1840-től Nemzeti) Színházban 1838 januárjában vezényelt először. 1840-ben került színre első operája, a Bátori Mária (érdekesség, hogy ennek színlapján szerepelt először a Nemzeti Színház felirat).
Későbbi műveihez hasonlóan már ez is a magyar történelemből merítette témáját – igaz választásával nem mindenki értett egyet. Báró Podmaniczky Frigyes, az Operaház intendánsa szemére is vetette az idős Erkelnek: „Annyi dalműve közül egy sem volt, amelyet valamely ünnepélyes alkalommal elő lehetett volna adni... Király- vagy királynégyilkolás, az aristocratia elleni zendülés, nemzetiségi harcok s torzsalkodás nélkül nem lehetett egyetlen librettója sem”.
1844-ben született a Hunyadi László, az első igazán magyar nemzeti opera, ennek Meghalt a cselszövő című kórusát énekelték 1848. március 15-én este a Nemzeti Színházban.
Erkel ugyancsak 1844-ben megnyerte a Himnusz megzenésítésére kiírt pályázatot (az előző évben nem indulhatott a Szózatra kiírt pályázaton, mert a zsűri tagja volt, de Egressy Béni kompozícióját ő hangszerelte zenekarra).
A fanyalgó Honderű ugyan azt írta, hogy „a Hymnus szelleméhez alkalmazott templomi zene... a nép ajkán visszhangra nem fog találni”, az mégis nemzeti ima lett.
Erkel a szabadságharc leverése után 1861-ig hallgatott, ekkor mutatták be a Bánk bánt, a legnagyobb magyar történelmi operát, éles kiállásként az önkényuralom ellen.
Későbbi operái, a Sarolta, a Dózsa György, a Brankovics György, a Névtelen hősök már korántsem tettek szert ilyen népszerűségre; utolsó befejezett dalművét, az István királyt 75 éves korában mutatták be az újonnan felépült Operaházban.
Erkel tette „szalonképessé” a verbunkost, a csárdást, legismertebb dallamait az egész nemzet ismerte. Kiváló karmester volt, Beethoven, Liszt és Wagner számos művét ő mutatta be a magyar közönségnek.
Nevéhez fűződik 1853-ból a Budapesti Filharmóniai Társaság megalapítása, 1865-ben az országos daláregylet örökös főkarmesterévé választották, az 1875-ben Liszt Ferenc elnökletével megnyíló Zeneakadémia első igazgatójaként kilenc tárgyat oktatott, olykor Lisztet helyettesítve, emellett sakkozóként is ismert és elismert volt.
Karmesteri működésének ötvenedik évfordulóján kiállítást rendeztek azokból a tárgyakból, amelyekkel a hálás közönség ismerte el művészetét: ezek között volt aranyból és ezüstből készült babérkoszorú, és egy különleges aranypálca is száz aranyat tartalmazó bársony tokban, amelyet 1844-ben kapott a Nemzeti Színház vezetőségétől.
Erkel utoljára 80. születésnapján lépett színpadra, Mozart d-moll zongoraversenyét játszotta. 1893. június 15-én halt meg Budapesten.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.