Haláluk után sem hagyták nyugodni az öngyilkosokat a 16. századi Angliában
2024. július 28. 09:50 Múlt-kor
Korábban
A törvény mezsgyéjén
Akármit is mondott Jeremy Bentham, a Janet Barclay-val történtek nem egy népszokás túlélése, hanem egy hivatalos büntetési forma nem hivatalos kivitelezése voltak. A korábbi lakhelye ajtajának támasztott holttest sajátos motívumán kívül a jelenet kizárólag legitimitásában (pontosabban annak hiányában) tért el az elöljárók által megszabott eljárástól.
Az öngyilkossággal kapcsolatos hivatalos álláspont is erősíthette az elkövetőkben annak érzetét, hogy jogszerű társadalmi kontrollt gyakorolnak, ha erőszakkal is. Az övék „igazságos” erőszak volt, a szokások jól meghatározott rituális keretrendszerébe ágyazva; ahol az Államtanács a törvényes rend felbomlását látta, ők a szociális struktúrák megerősítését.
Mennyire voltak gyakoriak a Janet Barclay holttestének kiemeléséhez hasonló incidensek? Az 1670-es évekig bezárólag találkozunk velük Edinburgh-ban, de ezek már mind a jogi kereteken kívül zajlottak. Az utolsó jogi alapon foganatosított holttestvonszolást a stirlingi tanács feljegyzéseiből ismerjük, 1719–20-ból: „valamint Jean Gilmernek szánon a partra vonszolásáért, amikor az felakasztotta magát, 12 shilling”. A partvonal volt a gazdátlan peremvidék, temetkezési szempontból a senki földje. Jeannek halála előtt tekintélyes bűnlajstroma gyűlt fel; az 1620-as évek után valamennyi vonszolásban érintett holttest elítélt, vagy legalábbis megvádolt bűnelkövető volt.
A 17. században a törvényes renddel szembeni hozzáállás jelentős változásokon ment keresztül. A jogrend peremvidékén mozgó eljárások, például az engedély nélküli kínzás intézménye kiment a divatból, ahogy az írott és a betartatott törvény egyre inkább egybeesett, és a bíróságok többé nem nézhettek el saját hatáskörükben bizonyos cselekedeteket.
A 18. században a büntetésekkel kapcsolatos közfelfogás még tovább változott, többek között Cesare Beccaria márki büntetőjoggal kapcsolatos munkája nyomán, aki egy alkalommal úgy fogalmazott, hogy a holttestek megbüntetése „semmivel sem hatja meg jobban az élőket, mint egy szobor megkorbácsolása”.
A halál gondolata mélyen áthatotta a kora újkori ember világnézetét
Bármennyire is irracionálisnak, avíttnak és bizarrnak tűntek Beccaria számára, ezek a büntetések feltárják számunkra a kora újkori gondolkodás mozgatórugóit. Jól mutatják a megtorlás központi szerepét, a társadalom igazságszolgáltatás mögött meghúzódó bosszúszomját. A holtak megbüntetése az elhunyt hírnevét vette célba – elvégre a becsület és a szégyen is átsüt a halálon.
Lehetett esetleg más motiváció is mögöttük? Használhatták az öngyilkosok holttestét, akiknek a halála megbontotta a társadalmi rendet, a közösség megújítására?
Akik hajlandóak voltak kiásni egy holttestet, hogy aztán végigvonszolják a zsúfolt városon, talán inkább a társadalom testének gyógyítására szolgáló helyszínként gondoltak a fizikai testre, mintsem a büntetést tárgyaként. Elvégre a halottakra kimért büntetésnek sokkal több köze volt a közösség értékeihez, mint a fájdalom működéséhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap