Gyilkos szárazság - hét súlyos aszály a történelemből
2015. augusztus 14. 08:14
Az emberiség történetében évmilliók óta meghatározó szerepet játszanak a természeti katasztrófák. Az árvizek, jégesők, pusztító viharok, tornádók és hurrikánok olykor tömegeket kényszerítettek teljes életmódváltásra, vagy adott esetben addigi lakhelyük elhagyására. A szokásosnál jóval szárazabb időszakok az őskor óta számtalanszor keserítették meg az emberek életét, és – mint az alábbi listából is látható lesz – mind a mai napig történelemformáló erővel bírnak.
Korábban
A szubszaharai Afrika kiszáradása
A kutatók a világ egyik legnagyobb és legmélyebb tavából, a Nyasza-tóból nyert üledékmagok segítségével 2007-ben megállapították, hogy a szubszaharai Afrika területét kb. i. e. 133 ezer és i. e. 88 ezer között súlyos aszályok sorozata sújtotta. Ebben az időszakban annyira ritkán esett az eső, hogy a tó vízszintje több mint 600 méterrel lett alacsonyabb, a korábban buja növényzetű erdők pedig kiszáradt cserjésekké zsugorodtak. A szakemberek szerint a hosszan tartó szárazság után beköszöntő valamivel esősebb éghajlat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberek korai ősei úgy döntöttek, hogy Afrikát elhagyva meghódítják az egész világot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette
- A legenda szerint csak a férfi tulajdonsokra jelentett veszélyt az elátkozott gyémánt
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.